24034. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fa folytonos gőzölésére és kitisztítására
az (i) ajtókat ismét bezártuk, gőzt bocsá- | tunk a (h) csövekbe és a farakományt a | gőz behatásának vetjük alá, miáltal a fa gőzöltetik, azaz nedvteleníttetik. Ezen folyamat bevégzése után (f) ajtókat kinyitjuk és a két görgőkocsit a (b) kamrába toljuk át; azután (f) ajtókat ismét zárjuk, j valamint (a) kamrába gőzöltetésre új fa- j rakományt viszünk. Egyidőben (1) exhausz- : tort működésbe hozzuk és (r) fűtőtestekbe gőzt bocsátunk, úgy hogy az (a) kamrában már gőzöltetett farakomány a (b) kamrában az (n) nyílásoktól (j) nyílásokig áthaladó forró légáram által kiszáríttatik. Az (a) kamrában gőzölt farakományok egymásután áttolatnak a (b) kamrába, míg az ott lévő, részben kiszárított fa lassankint (m) ajtók felé tolatik. A föltüntetett foganatosítási példánál föl van véve, hogy (b) kamra négy görgő kocsipárt vehet föl, míg az (a) kamrában csak egy görgő kocsipár találhat helyet, úgy hogy (b) kamrában a fa szárítás czéljából négyannyi ideig marad, mint (a) kamrában, hol gőzöltetik, illetve nedvteleníttetik. Természetes, hogy (a b) kamrák hossza úgy lesz megválasztva, hogy az elhelyezhető farakományok száma ugyan- | azon arányban legyen egymással, mint a gőzöléshez és szárításhoz szükségelt, az alkal- • mázott hőfokoktól függő időtartam. Azon farakományok, melyek teljesen ki i vannak szárítva, sorban (m) ajtókon át, va- ' lahányszor (a) kamrába új rakomány jön, (b) kamrából eltávolíttatnak. A kiszárított rakományt ezután a görgőkocsikról lerakjuk és a kocsikat (t) sínpárra visszavezetjük, hogy azokat (i) ajtók előtt (c d) sínpárokon újból meg lehessen rakni. Ezen berendezés előnye abban áll, hogy minden farakomány hosszirányban mindkét kamrán megy át, úgy hogy minden rakomány ugyanazon hőfoknak és légárambehatásnak lesz kitéve. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés fa folytonos gőzölésére és kiszárítására, az által jellemezve, hogy két egymás mögött elrendezett kamra közül az egyik (a) a fa gőzölésére (nedvtelenítésére) gőzbefecskendező csövekkel van ellátva, a másik (b) a fa kiszárítására, ellenben az (a) gőzkamrához legközelebb fekvő végével egy-egy exhausztorral van kapcsolatban, míg a szemben fekvő vége a külléggel van kapcsolatban, mi mellett ezen kamrában fűtőtestek vannak elrendezve, olykép, hogy az (a) gőzölő kamrában kezelt farakományok ebből közvetlenül (b) kamrába vezettetnek át és a forró légárammal szemben (b) kamrán lassankint áttolatnak, hogy ezen légáram által megszáríttassanak, míg az (a) kamrában új rakományok gőzöltetnek. i 1 rajzlap melléklettel.) VALUb RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KVOKcXjA 1UDAPBSTEÍ.