23855. lajstromszámú szabadalom • Pneumatikus tengelykapcsoló
- 2 -jét a szabad levegővel összekötő (J) szelep elzáratott, ami az (M) bekapcsoló hüvelynek az (i) nyíl értelmében a (B) tárcsától való elmozgatása által történik. A (H) exczenter megfelelő beállításnál a légszivattyúd ugatytyúnak folytonos mozgását idézi elő és ezzel a tömlőnek komprimált levegővel való töltését eszközli. Világos, hogy a légszivattyú mozgásának sebessége a bekapcsolt (B) tárcsa forgási sebességének növekedésével csökkenni fog, miután a légszivattyú a két tengely relatív sebességének behatása alatt hajtatik. Amint tehát a bekapcsolt tengely ugyanazon fordulatszámot elérte, aminővel a hajtó tengely forog, a légszivattyú mozgása magától megszűnik, épúgy mint ahogy addig, amíg az erő az egyik tengelyről a másikra nem vitetik át teljesen, hanem a kapcsolófelek időnkinti csúszása mellett a légszivattyú hozzájárul ahhoz, hogy a nyomás a légtömlőben emelkedjék. A kikapcsolás igen könnyen és a gépház vagy a gyári helyiség bármely helyéről minden különösebb erőkifejtés nélkül eszközölhető azáltal, hogy az (M) bekapcsoló hüvely a (B) tárcsa felé a (2) nyíl értelmében elmozgattatok, ami egy egyszerű drót segélyével vagy egy elektromos vezeték közvetítésével történhetik. Ezáltal egyszersmind a légszivattyú hajtóművének kikapcsolása és a (J) szelep nyitása megy végbe, úgy hogy a légtömlő tartalma pillanat alatt elillan és a kapcsoló teljesen biztos megoldása következik be. A leirt kapcsoló az eddig használtakkal szemben jelentékeny gyakorlati előnyöket mutat, amennyiben ezen elv alapján mindenekelőtt igen könnyű és emellett rendkívü hatásos kapcsolók szerkeszthetők. Azonkívül a régebbi kiviteli alakokkal teljesen ellentétben itt a tengelycsapágyak is jól tehermentesíttetnek, miután a tengelyek szabad végeire ható súly tetemesen kisebb, úgy hogy ezen, különben igen igénybevett csapágy üzemképessége jelentékenyen növekedik. A jelen kapcsoló továbbá a gyártelep bármely helyéről könnyen végezhető ki és bekapcsolást enged meg, tehát mint biztonsági kapcsoló esetleges balesetek elkerülésére igen alkalmas. A bekapcsolás ezen kapcsoló által teljesen lökésmentesen megy végbe; a kihasználható súrlódási fölületek oly nagyok, hogy még nagy erők átvitele is igen könynyen eszközölhető. A kikapcsolás pillanatnyilag történik. Ama körülmény, hogy a kapcsolóban nehéz, a konstrukczión belül mozgó részek nincsenek, a kapcsoló poLtos kiegyensúlyozását teszi lehetővé és azáltal az nagy fordulatszámmal forgó tengelyeknél is sikerrel alkalmazható. Nem kicsinylendő továbbá ama körülmény sem. hogy a bekapcsolandó kapcsoló felek odaszorításának mértéke az egész kerületen ugyanaz, tehát az eddig ismert szerkezetek egy jelentékeny hátránya, t. i. hogy a külső kapcsolófél egyoldalú nyomás következtében köralakját mihamar elveszti, elkerültetik. A légszivattyú légvezetékébe egy megmérhető rúgónyomással terhelt biztonsági szelep is iktatható és így a légtömlőben a nyomás, tehát a kapcsoló által átvitt erő is tetszőleges pontossággal megállapítható. E körülmény főkép ott fontos, ahol szerződésszerűen egy bizonyos pontosan megállapított munkamennyiséget kell szolgáltatni, mert ekkor a biztonsági szelep fúvása a megállapított munkafogyasztásnak afogyasztó részéről való túllépését megakadályozza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Oldható súrlódási tengelykapcsoló, melynél a két kapcsolófél egymásra szorítása komprimált levegő behatása alatt történik, jellemezve egy a hajtó tengellyel öszszekötött külső (K) gyűrű által, melyre egy, a kapcsoló másik felét alkotó (E) köralakú rúgó, egy gummitömlőben levő levegő nyomásának behatása alatt belülről szorosan reá fekszik. 2. Az 1. pontban igényelt súrlódási tengelykapcsolóhoz egy készülék az (L) gummitömlőben uralkodó légnyomásnak szabályozhatására, jellemezve egy a hajtandó kapcsolóféllel összekötött légszivattyú által, melyet a bekapcsolás pillanatában egy a hajtó (C) tengelyre erősített (H) exczenter hoz működésbe.