23846. lajstromszámú szabadalom • Bélyegző

hatása alatt működtetni. Az 5. ábrán a ré­szek abban a helyzetben vannak föltiin­tetve, melyet ezek akkor foglalnak el, mi­dőn a (b3) korong a kilincset (H2) tartójá­val előre mozgatásának határáig engedte jutni. A bélyegző már most következőképen működik: Az óramű (a) tengelye és az (al b) ke­rekek által a (bl) kerékkel fölszerelt (B) tengelyt hozza forgásba, mely viszont a (D3) perczkereket forgatja, eme kerék fölső ré­szén vagy általában ama részén, mely a nyomtatófölület felé fordul, az a betű áll, mely az adott pillanatnak megfelel. Ha a 60 percznek megfelelő betű mind elhaladt, akkor a (B) tengelyen elrendezett (b3) korong azt a pontot éri el, melynél a (b2) zárókilincs legszélső pontjáról eltávozik és a korong középpontja felé esik, mi által a napszakot és az időt jelző (Dl), illetve (D3) kerekek a fönt leírt módon egy fog­gal elforgattatnak. A (Dl) napszakkerék annak következtében, hogy a 12 egymás­után következő órák mindegyikénél A. M. és a többi 12 órán P. M. jelzés áll, a dél­előttöt és délutánt is följegyzi. Minthogy a (D3) kerék a (Dl) kerékkel és a (d) tengellyel együtt forog, a követ­kező órát megadó betű a nyomtató állásba jut és a (d) tengely az (E) kerék útján az (El) kereket a nap végén 24 fogának egyi­kével elforgatta. Ha a 24-ik óra vagy a délután 12-ik órája elérkezett, akkor az (e) csap oly állás­ban van, hogy az (F) emelőtől eltávozik és rugójának feszültsége alatt a (Hl) tartó előretolatik, mi által a (D4) napot jelző ke­rék egy foggal elfordul, hogy a következő napot jelző betűt jutassa a nyomtató állásba. Ha 31 egymásra következő nap ily mó­don elmúlt, akkor a (D4) napkerék hordotta (G) korong oly állást foglal el, melynél a j (h3) kar a korongtól eltávozhatik és a hó- | napot jelző kerék a (h2) zárókilincs beha- j tása alatt elforgattatik, hogy a következő I hónapot jelző betűt juttassa a nyomtató í állásba. Ha a hónap csak 28 vagy 30 nappal bír, i akkor a napot jelző kereket az (F) emelő­nek kézzel való működtetése által három vagy egy foggal tovább forgathatjuk. Az év befejeztével a (D) évkereket kéz­zel egy foggal elforgatjuk és a kereket ezen új állásában ismeretes szerkezettel rög­zítjük. Azon előnyök közül, melyeket az új bé­lyegző nyújt, különösen a (h2) kilincsnek és a hozzátartozó részeknek ama egyszerű mozgását keli kiemelnünk, melylyel az a kilincsemelő mellett minden zavar nélkül elhaladt; kiemelendő még az az egyszerű mód is, mellyel a kilincs visszafelé mozgá­sánál a kilincsemelőt a kerékből kikapcsolja és azután a kellő időben szabadon bocsájtja úgy, hogy az emelő biztonsággal foglalhatja el záró helyzetét és így a kerék holt járá­sát meggátolja. A kerekeknek a (d) tengelyen való elren­dezése és az a mód, mint szolgál ez utóbbi forgása erőátvitelül, mig a tengely az ezen lazán elrendezett kerekek tartójául szolgál, a berendezés fölépítésénél térmegtakarítást nyújt és az egész szerkezetet egyszerűbbé és tartósabbá teszi. Oly szerkezeteknél, a hol az órákat és a napszakokat jelző betűcsoportok egyetlen egy kerék kerületén, például (D6-on) (2. és 9. ábra) foglalnak helyet, mikor is az órák és a napszakok egymással szemben feksze­nek, a perczcsoportot e két csoport mögött rendezzük el, úgy, hogy a hónapot, napot, napszakokat és a perczet leolvashatjuk. Ugyanezt olvashatjuk le akkor is, ha az órákat és a napszakokat jelző csoportok külön kerekeken és egymásmelleit vannak elrendezve, mint az a 10. ábrán látható. A 11., 12. és 13. ábrán nagyobb lépték­ben oly szerkezet van ábrázolva, mellyel a perczkereket minden egyes óra kezdetén a zérus állásba hozzuk, mely állást el kell foglalnia, hogy a következő óra az előbbi óra 59. perczével egybe ne eshessék. Az ábrák szerint a perczkereket a (B) tengelyen ülő (bl) fogaskerékkel állandóan forgatjuk. Ez a (bl) hajtókerék az (t) agy vékonyabb részére van lazán szerelve, mely agy a (2) szorító csavarral van a (B)tengelyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom