23827. lajstromszámú szabadalom • Mechanikai bársonycsépes szövőszék

— 3 — csépek fölmetszendők. a munka teljesen egyenletesen mehet végbe. Ha azonban váltakozó kihúzott és fölmetszett csépekkel bíró szövetről van szó, akkor egészen más nehézség merül föl; a kés mozgásának sza­bályosságát ugyanis ez esetben is biztosí­tani kell. de a kés ezen mozgásának csak akkor szabad bekövetkeznie, ha szükség van reá. Ezen czélra egy kis mozgó kocsit rendezünk el, mely egyenletes sebességgel végzi folytonosan ide-oda járó mozgását és mely üresen jár, ha kihúzott cséphez ér, ha ellenben egy metszendő cséphez jut, úgy ezen kocsi egy a kés tartására szol­gáló második kocsit visz magával, és azt ismét kiindulási pontjára visszaviszi. A bársonycsép, mint fönt említettük, a szád nyitott helyzetében kézzel helyezendő be, azt számos kísérlet alapján czélszerűbb­nek bizonyult, mint annak mechanikai be­helyezése. A jelen találmány mindazonáltal mecha­nikai csépvezetéssel működő szövőszékekre is alkalmazható és ez esetben a metszés javítására szolgál. De legelőnyösebben ve­télőváltással működő közönséges mechanikai szövőszékeknél alkalmazható. A vetélő moz­gatószerkezetének kiiktatása nélkülözhetlen. oly czélból, hogy egymásután két vetüléket vethessünk ugyanazon oldalról, ha a csép szádjához érkezünk; ezen elővigyázati rend­szabály nélkül a vetélő ugyanazon szádba kerülne, mint a csép, miáltal egy fölösleges vetülékfonalat szőnénk be. Ezen közönséges mechanikai szövőszékek egyébként a csépes szövőszékek fölött azon­ban azon előnnyel bírnak, hogy kevesebbe kerülnek, kevesebb helyet foglalnak el, kevesebb hajtóerőt igényelnek, kevésbbé könnyen akadnak meg és legtöbbnyire na­gyobb teljesítési képességgel bírnak. A mellékelt rajzon a föntebbiekben álta­lánosságban jellemzett találmánynak egy példaképem kiviteli alakja vau föltüntetve. Az 1. ábra a készülék elűlnézete; a 2. ábra annak alaprajza; a 3. ábra pedig oldalnézete; a 4. ábra egy másik oldalnézete; az 5. ábra az 1. ábra A—B vonala sze­rinti nagyított lépték keresztmetszete; a 6—8. ábra a mozgó kocsinak külön­böző nézeteit mutatja; a 9. ábra egy a szövőszékbe helyezendő cséprendszert ábrázol; a 10., 11. és 12. ábra a papagáj működ­tetésére szolgáló szerkezetet mutatja kü­lönböző helyzetekben. A tökéletesen sima melldorongra a szövő­szék két oldalán két (a b) tartó van erő­sítve. Ezen tartók két gyalult (c, d) vassínt hordanak. A (c) sín helytállóan van rög­zítve és rajta az (r) kocsi csúszik, mely kellő pillanatban a (k) késszánt tartozik magával vinni. A (d) sín, melyen a késszán csúszik, víz­szintes irányban elmozdítható; ezen czélra ezen sín (g és h) görgőkkel ellátott (e és f) rudakra van fölfüggesztve, mely görgők az (a és b) tartók (i és j) karjain gördülnek (1—3. ábra). Ezen berendezés által a kés, mint az alább bővebben le van írva, a csép hor­nyában vezettetik, a (d) sín pedig mozgását követi. Ha ezen sín rögzítve volna, úgy a kés azon lökések folytán, melyeket a szövet minden egyes vetésnél szenved, könnyen kiugorna. A (k) késszán (6—8. ábra) két darabból van összetéve. Hátsó részében egy mélyedés van elrendezve, melybe egy a szövőszék oldalára erősített (1) rúgó (2. ábra) hatol, mely a szánnak útja végére való érkezése alkalmával a lökést fölveszi, és mely a szánt annyira megfogja, hogy az a szövő­szék rázkódtatásai daczára sem bír önma­gától elszabadulni. A szán mellső lapjának bal oldalán egy (m) horonnyal bír, melybe az (n) késtartó­csíptetőt fölülről betoljuk, mely késtartóra az (o) kés van rácsavarolva. Az (o) kés egy egyszerű lemezből áll, mint a milyen a bársonyszövőszékeknél használatos. A szán mellső lapjának jobb oldalán egy (p) csap van elrendezve, mely a (q) darabot hordja, melyet sajátságos alakjáról «papa­gájának nevezünk. Ezen papagáj állásához

Next

/
Oldalképek
Tartalom