23757. lajstromszámú szabadalom • Csöpögtető olajozó
- á -talapzatnak (o) szemlélő nyílásai vannak, (q) fúvóka fölső fölületén C6atornaszerű bemélyedés van, melyből (ql) csatornák ágaznak el (z) fuvókanyílás előkamrájáig. Az előkamrában nyúlik a (q) fuvókába csavart (a) elzáró orsó kónikusan kihegyezett vége. A szerint, a mint (a) elzáró orsó többé-kevésbbé csavartatik (q) fuvókába, (z) fuvókanyílás záratik vagy az olaj átfolyására többé-kevésbbé nyílik; az olaj (ql) csatorcsatornákon vezettetik. (v) üvegedény egy lazán fölhelyezett (d) födél által, esetleg tömítő gyűrű közbeiktatása mellett elzáratik. (d) födélnek két (u) nyílása van, melyek közül az egyik az olaj betöltésére, a másik a levegő elvezetésére szolgál, továbbá egy megfelelően lyukasztott körtolókája az (u) nyílásoknak (t) gombbal való elzárására, végül (r) peczke az (a) elzáró orsóval való kapcsolásra szolgálnak; utóbbi fölső végén rugalmas bádogból való (h) karja van (g) gombbal (h) karnak (r) peczekkel való könnyebb be- és kikapcsolására a (d) födélen, (d) födélen (f) rúgó van, mely (a) orsónak (q) fuvókába való becsavarása által megfeszíttetik. Ez által a födél az üvegedény szélére szoríttatik és tömör elzárás létesíttetik, a nélkül, hogy (d) födél forgásában akadályoztatnék. A födél oldása az által eszközöltetik, hogy (a) orsót (q) fuvókából kicsavarjuk, mire azt (d) födéllel (v) edényből kivehetjük és az edényt megtisztíthatjuk. Hogy (z) fuvókanyílásba piszok ne hatolhasson be, a hengerszitát lazán helyezzük (q) fuvókára. (c) szita (d) födél egy toldatára is erősíthető, de a laza elrendezés ajánlatosabb, (h) rugalmas kar (r) peczekkel lehet szilárdan összekötve, mely az (a) orsónak (d) födéllel való kapcsolása alkalmával a (d) födél egy nyílásába beugrik (5. és 6. ábra). Nem szükséges, hogy (h) kar rugalmas bádogból készüljön, lehet az szilárd anyagból is és foroghat (e) csappal az (o) orsó fölső végén lévő (b) villaalakú csapágyban (7. és 8. ábra), (h) karra (k) lemezrúgó hat, mely egyrészt (h) karon van megerősítve, másrészt (b) csapágy egyenes határfölületeihez támaszkodik és ez által (h) kart úgy a fekvő helyzetben, mint az álló helyzetben rögzíti, (h) kar a (d) födélen lévő (r) villába fekszik és ez által (d) födelet az (a) orsóval összeköti. A 9. ábrában a forgathatóan ágyazott (h) kart az (e) csapon lévő (i) lemezrúgó állandóan az álló helyzetbe nyomja; ezért a (d) födélen lévő (r) rész kampóalakú; ennek a (d) födélhez párhuzamosan fekvő karja alatt az (a) orsónak az (i) rúgó nyomása ellenében lenyomott (h) karja fogva tartatik. Ezen foganatosítási alaknál (v) üvegedénynek nincs nyakalakú toldata, mint az 1. ábrában, hanem erősbített szegélye, mely az egymással csavarolás által összekötött (q p) részek közé szoríttatik. (m) szemlélő üveg (p) talapzaton belül van. (d) födél távolsága (a) orsónak a fuvókából való kicsavarása által szabályoztatik, mire (d) födelet (a) orsóval (v) edényről le lehet emelni. Az utolsó foganatosítási alakot a 11. és 12. ábrák ábrázolják, (a) orsó végén lazán van egy (g) forgógomb elrendezve, mely (f) rúgó hatása alatt (d) födelet (v) edény széléhez szorítja; az (f) rúgó az orsóra csavart (gl) csavaranyára támaszkodik, (g) gomb alsó részére (h) kar van erősítve, mely szintén (f) rúgó által szoríttatik lefelé. (d) födélben (r) peczek van, mely által a kapcsolás (a) orsóval (h) kar közvetítésével eszközölhető; (h) karnak megfelelő nyílása vagy hasítéka van. A szétkapcsolás (r) peczek és (h) kar között (f) rúgónak összenyomása és (g) gomb fölemelése által történik. Minthogy (g) gomb fölemelésekor a (d) födélre gyakorolt nyomás részben megszűnik, ajánlatos, hogy födél és edény között a tömör elzárást föntartsuk, (g) gomb alatt egy második (fl) rúgót kell elrendezni, mely (g) gomb fölemelésekor is elég erősen nyom a (d) födéllel szilárdan összekötött vagy azzal egy darabot képező (d-1) toldat fenekére. A csöpögtető olajozó kezelése a következő: (a) elzáró orsó a záró helyzetben van, úgy hogy (z) fuvókanyíláson olaj nem folyhatik le. (v) olajedénybe, ha kell, (u) nyíláson olajat öntünk, miután (d) födél