23537. lajstromszámú szabadalom • Újítás szántó karikás forgóekéken
— 2 — 2. Újítás szántókarikás forgóekéken, jellemezve az által, hogy az ekekarika vezetőtárcsái ki vannak élesítve. 3. A 2. alatt igényelt újítás foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az ekekarika vezetőtárcsái különbözőképen, egyik vagy másik, a vagy mindkét oldalon vannak leélesítve. 4. A 2. és 3. alatt igényelt újítások foganatosítási alakja, jellemezve az által, I hogy az éles vezetőtárcsák úgy vannak elrendezve, hogy más-más körön járnak, I miáltal az ekekarikát kevésbé koptatják. | 5. Újítás szántókarikás forgóekéken, jellemezve az által, hogy a szántókarika belső fölületén keményebbre van készítve mint külső fölületén, úgy hogy ez utóbbi erősebben kopván, az eke szántókarikája állandóan éles marad. 6. Újítás szántókarikás forgóekéken, jellemezve az által, hogy a barázdakerék koszorúja zeg-zugosan hajlított lapból áll, mely élével érinti a földet. 7. Az 1., 2., 5. és 6. alatt igényelt újítások tetszésszerinti kombinácziója. (1 rajzlap melléklettől.) PALLAf RÉSZVÉNY TÁA8A8ÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN