23478. lajstromszámú szabadalom • Berendezés folyadékpróbáknak zárt edényekből, különösen saturatokból való kivételére
edényekben közönségesen uralkodó nyomás következtében, folyadék kezd kiömölni. A (h) szelepnek rövid nyitása által, tekintettel az edényben uralkodó nyomásra, az összes (d) csődarabok folyadékkal megtelnek és pedig minden egyes csődarab azon rétegből való folyadékkal, melyben annak nyílása feküdt, úgy hogy tekintettel az előbb említett, az (f) csőnyílásoknak a cső tengelyétől való lépcsőzetes távolságaira, a különböző csődarabok különböző nivóból való folyadékkal telnek meg. Ezután az (a) csövet a kézikerék közvetítésével 180°-kal elforgatjuk, úgy hogy az (f) nyílások legmagasabb állásukat veszik föl, mire az (m) szelepet kinyitjuk, úgy hogy az egyes csődarabokban lévő folyadékmennyiségek a lejtős (a) csövön át lefolynak. Az előbb említett körülményre való tekintettel, hogy az egyes (d) csődarabok egyenlő térfogatúak és ezen egyenlő térfogatok különböző folyadékrétegekből vétettek, tehát az edényből vett próba az edényben lévő egyes rétegek átlagát adja. Az egyes (d) csődarabok (f) nyílásai tölcsérszerűen vannak kiképezve és teljesen fölfelé forgatott állásban az edény falán elrendezett (n) kúpos fúvókákra fekszenek oly módon, hogy utóbbiak a csőrendszer fölhajtásánál az egyes tölcsérszerű (f) nyílásokba lépnek és ez utóbbiakat elzárják. Az egyes csőnyílásokat elzáró (n) fúvókák az edényfalon elrendezett és rendesen (p) csavarokkal elzárt furatokkal közlekednek (3. ábra). A próbakészűlék tisztítása czéljából az egyes (p) csavarokat eltávolítjuk és a szabad nyílásokhoz gőz- vagy víznyomású vezetéket kapcsolunk és a csődarabokon gőzvagy vízsugarat hajtunk keresztül. v | SZABADALMI IGÉNYEK. | 1. Berendezés folyadékpróbák kivételére, jellemezve egy az edényfalban forgathatóan ágyazott, az edény belsejébe érő cső által, melynek az edény belsejében fekvő részéből bizonyos számú nyitott csődarab ágazik ki, melyeknek nyílásai a cső tengelyétől különböző távolságban fekszenek. 2. Az 1. igénypontban jellemzett berendezésnél azon elrendezés, hogy az egyes csődarabok ívalakban vannak meghajlítva és végükön tölcsérszerűen vannak kiszélesítve. 3. Az 1. igénypontban jellemzett berendezésnél az összes csődarabok oly méretezése, hogy azok egyenlő térfogattal bírnak. 4. Az 1. igénypontban jellemzett berendezésnél azon elrendezés, hogy az egyes csődarabok nyílásai legmagasabb állásukban a gyűjtőedény falán elrendezett fúvókákhoz csatlakoznak, melyeknek kifelé vezető nyílásai rendes üzemnél zárva vannak, és a melyek arra szolgálnak, hogy ezen nyílások megnyitása után az egyes csődarabokon tisztítás czéljából gőz- vagy vízsugarakat hajthassunk keresztül. (1 rajzlap mollóklettol.) 0*1 '.AS RÉSZVÉNY.ARRflM" ""OBOÁJA BUDAPEST?*