23449. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék a hőnek a metallurgiában való tökéletesebb hasznosítására
távozni. Ezen gázok az előmelegített levegővel keverődve tökéletesen elégnek és a kezelendő érczeket igen nagy liőmérsékre hevítik, úgy hogy azok a redukáló kamrába már megömlesztett állapotba kerülnek. A friss érczeket mindig a leghidegebb, tehát a legfölső ponton adagoljuk be a mikor azok saját súlyuknál fogva csúsznak lefelé. A nagy hőmérsék elérése az által válik lehetővé, hogy a szénmonoxyd nem keverődik inert gázokkal és hogy az elégetésé- | liez szükséges levegő előzetesen fölhevíttetik. Ebből következik, hogy ha a készülék helyesen van méretezve, a hőveszteség majdnem zérus és hogy a bevezetett energiának csak igen csekélynek kell lennie, sőt néha fölöslegben van jelen, mely esetben az üzem folytonossá lesz még akkor is, ha elektromosságot nem vezetünk be. Lehet az elektromosság bevezetését az által is fölöslegessé tenni, hogy az egész készüléket és a redukáló kamrát alkalmas vezetéken bevezetett széngáz segélyével előzetesen előmelegítjük és hogy a veszendőbe menő caloriákat valamely égési anyag bevezetése által pótoljuk. A. találmány tárgyát képező eljárás és készülék segélyével az öntöttvasat és általában a vasat igen kevés tüzelő anyag segélyével, tehát kevés költséggel állíthatjuk | elő, mi által a végtermék árát jelentéke- j nyen csökkentjük. A leírt készüléket igen előnyösen alkal- 1 mazhatjuk mindazon esetekben, midőn az üzemnél éghető gázok fejlesztetnek, így pl. az aczélgyártásnál a nyers vas és vashulladékok/ előzetes fölhevítésére. Maga az eljárás általánosságban abban áll, hogy a kezelendő anyagokat elkülönítve tartjuk, azok által a távozó gázokban tartalmazott hőenergiát abszorbeál tatjuk és azokat csak ezután vezetjük-be az elektromos vagy más szerkezetű redukáló kamrába. A leírt készülék természetesen külöu! féleképen módosítható a nélkül, hogy annak lényege, mely abban áll, hogy a gázokban fölhalmozott hő szilárd anyagoknak (érezeknek stb.) adassék át, megváltoznék. SzAliADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás a hőnek metallurgiában való tökéletes hasznosítására, jellemezve az által, hogy a kezelendő anyagokat- a redukáló kamrába való bevezetésük előtt a redukáló kamrából távozó gázok hője által előmelegítjük, a mikor is az érczet és a szenet az egymásra való hatás pillanatáig egymástól elkülönítve' tartjuk. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás keresztülvitelére szolgáló készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve a kezelendő anyagokat a távozó gázok melege által nagy liőmérsékre előmelegítő (a) olvasztó által, mely egy (pl. elektromos üzenni) (c) redukáló kamrával van koni-i binálva. (1 rajzlap melléklettel.] PAUAR RÉSZBE . TÁRSASÁG NYOMDÁJA BJCAP6STEN