23401. lajstromszámú szabadalom • Újítások forgó kompresszorokon és szivattyúkon
— 2 — át egyenletes áramlatokban tengelyirányban, vagy megközelítőleg tengelyirányban irányítják. Ezen lapátok továbbá a folyadéknak a tok belsejében való körülforgását gátolják meg és lehetővé teszik, hogy az alább leírt forgó lapátok mindegyik sora a tok belsejében lévő folyadék nyomását növelje. Az (a) tok belsejében forgó (d) dob vagy tengely, mely (e és f) csapágyakban nyugszik, sorokban elrendezett (g) lapátokat vagy szárnyakat hord, melyek (mint az a 3. ábrán föltüntetett sémán látható) a (b) vezető lapátok sorai között vannak elrendezve. A forgó lapátokkal ellátott tengely például valamely gőzturbinával vagy tetszőleges más eszközzel hajtható. A (g) lapátok, a melyek a szállítandó közeget a tokon keresztül hajtják és komprimálják, lényegükben ugyanoly alakkal bírnak, mint a (b) vezetőlapátok, tudniillik szívóoldalukon domborúak, nyomó oldalukon pedig laposak vagy gyöpgén homorúak, de egymástól nagyobb távolságokban vannak rendezve, mint a gőzturbináim ismert alakjainál. Ezen lapátok a forgástengellyel megfelelő szöget zárnak be, melyek tangense többnyire 1 és 3 között változik. Ha a helyt álló (b) lapátok a tengellyel közel párhúzamosan vannak elrendezve, úgy a forgó (g) lapátok hajlásszögének tangensét czélszerűen 1.73-ra választom, mely azonban bizonyos körülmények közt az említett határok között ettől eltérő is lehet. Az említett módon szerkesztett gép különösen folyadékszivattyúként alkalmazható, és ez esetben nagyobb haszonhatással működik, mint a milyen eddigelé a forgószivattyúkkal elérhető volt; a szivattyút azonban nem szabad túlságos nagy sebességgel járatni, a mi a tok kivájódására és így a hatásfok csökkenésére adna alkalmat. Gázok komprimálására a forgó kompreszszort a gép szívó végétől nyomó vége felé csökkenő térfogatúra készítem, úgy hogy az a gáznak kompresszió okozta térfogatcsökkenésének megfeleljen. A térfogat csökkentését a lapátok magasságának, vagya sorok sűrűségének növelésével vagy mindkettővel érhetjük el és pedig szakaszosan vagy folytonosan a kompresszor bebocsátó nyílásától annak kibocsátó nyílása felé. Ezen módosításnak megfelelő kiviteli alak a 4—6. ábrákon van föltüntetve. Ezen alaknál a forgó kompresszor egy hengeres (h) tokkal bír, melynek belső átmérője a gép (j) kibocsátó nyílása felé három szakaszban csökken. A tok belső fölületén czélszerűen a 3. ábra szerint elrendezett (b b) vezető lapátok vannak megerősítve, melyeknek hossza a gép kifúvó vége felé a henger belső átmérőjének megfelelően csökken. A (h) tok belsejében egy üreges (k) dob forog, mely (m) és (n) csapágyakban van ágyazva, és mely (g) lapátsorokat hord, melyek váltakozva a tok helytálló (b b) vezető lapátsorai között vannak elrendezve. A gép által szállított közeg az (o) nyíláson betódul és a (j) nyíláson kiömlik. A gép kifúvó végén a (k) henger egy vastagítással bír és mely a lapátoknak a folyadékra gyakorolt oldalnyomásának fölfogása czéljából (p) fésűs csapággyá van kiképezve. Az oldalnyomás kiegyensúlyozása czéljából a lapátok két ellenkező irányú haj lássál bíró csoportban is rendezhetjük el, hasonlóan, mint az a gőzturbináimnál ismeretes. A gép az (r) tengely valamelyik végéről tetszőleges eszközzel hajtható. A kompresszió haszonhatásának növelése czéljából a kompressziót (s) vízköpennyel hfíthetjük, mely a tokot körülfogja. Azonkívül a forgó dob is hűthető benne keringő víz segélyével. A lapátok jó hővezető anyagból, például vörösrézből készülhetnek és nagyobb kompresszoroknál üregesen készíthetők két csatornával, melyeken víz folyik keresztül. Egy perczenkint (140 m3 ) normális hőmérsékletű és nyomású levegőnek körülbelül 1,6 atmoszférára való összenyomására szolgáló kompresszor szerkesztésénél (80) forgó lapátsort alkalmazok, melyek egy körülbelül 330 mm. közép átmérőjű kerületen vannak elrendezve, körülbelül 4500 perczenkénti fordulat mellett. A mozgó la-