23370. lajstromszámú szabadalom • Javítások a szükségletnek megfelelően szinezett födőréteggel burkolt műkövek önműködő ellőállítására szolgáló hydraulikus sajtókon
h) szán, (o) nyomószelep és (p) elvezetőszelep vezénylését a (q) dob végzi. (A két szelep akként van elrendezve, hogy a 2. ábrán a (p) elvezető szelepet az (o) nyomószelep elfödi.) P]zen a dobon egy (r) vezetőhorony van alkalmazva, mely a szánon alkalmazott (s) görgő útján a szán mozgását szabályozza. A (t) exczenterfölületek a két szelepet működtetik, míg az (u) exczenterfölület az (e) emelővel együttműködve a (d) formaszekrény emelését végzi. A sajtolás kezdetén a (b) dugattyú a (c) sajtolólemezzel együtt valamivel a legalsó helyzete fölött, a (d) formaszekrény pedig a legalsó helyzetében van. A (h) szán oly helyzetet foglal el, hogy a nagy (k) mélyedése az alaptömeg nyers anyagát bevezető (fj csővel közlekedjék, tehát a mélyedés megtelhessék. Ezután a szán annyira eltolódik, hogy a (k) mélyedés a formaszekrény fölé kerüljön és ebbe kiürüljön. A két mélyedés távolsága akként van megszabva, hogy a kis mélyedés a födőréteg anyagát bevezető (g) csővel közlekedjék, mikor a nagyobb mélyedés tartalma már a formaszekrénybe ürül. A formaszekrény ekkor csak annyira telik meg, hogy a szán visszafelé mozgásánál a kis mélyedés tartalma is a formaszekrénybe ürülhet és abban egyenletesen eloszolhatik. Végül a szán a megrajzolt helyzetébe tér vissza, úgy hogy az (m) fölső sajtolólemez pontosan a formaszekrény fölött álljon. Ha már most a formaszekrény annyira fölemelkedett, hogy a fölső sajtolólemez a formaszekrény tartalmát éri, az alsó sajtolólemez pedig még érintkezik a formaszekrény tartalmával, az (o) szelep kinyílik, a dugattyú fölemelkedik és a formaszekrényben lévő alapanyagot és födőanyagot a kellő méretű kővé sajtolja. Mikor ez megtörtént, a kifolyató szelep kinyílik, annyira, hogy a nyomás csökken, a szán visszafelé mozog, úgy hogy a fölső sajtolólemez a követ elbocsátja. az alsó sajtolólemez fölfelé mozog és a követ kidobja, minek megtörténte után az ismét előre mozgó szán a követ maga előtt a sajtóból kitolja. Minthogy a szán, a formaszekrény és hydraulikus dugattyú összes mozgását a hornyolt dobon alkalmazott vezetékek és exczenterfölületek létesítik a dob folytonos forgása által, a sajtó teljesen önműködően dolgozik és ha egy bizonyos kőalak sajtolására helyesen be van állítva, semmiféle fölügyeletet nem igényel. SZABADALMI IGÉNY. Sajtó műkövek előállítására, melynek ideoda mozgó, a fölső sajtolólemezt és a nyersanyag betöltésére szolgáló berendezést viselő szánja van. az által jellemezve, hogy a nyersanyagot befogadó mérőtartályon kívül a szánban még egy második mérőtartály is el van helyezve, mely a szán előremozgásánál a födőréteg nyersanyagát fogadja be és a szán visszafelé mozgásánál a formaszekrénybe vezeti és ebben elosztja, miközben a szán, a formaszekrény és a hydraulikus dugattyút mozgásnak indító összes szelepek mozgását egy állandóan forgó, kerületén kiváltható, az előállítandó kő alakjának megfelelő hornyokkal és exezenterföltiletekkel ellátott dob vagy korong szabályozza, úgy hogy a sajtó teljesen önműködően dolgozzék. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉN TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPG6T