23348. lajstromszámú szabadalom • Varrógép láthatatlan öltések előállítására
2 — vetszorítóhoz alulról hozzányomja. Mivel ezen szövetszorítónak egy hosszúkás nyílása van, mely a munkadarab előretoiatási irányával megegyezik, úgy az említett rúgó nyomása és az előretoló kerék körbenfutó bordájának hatása folytán a szövetszorító hézagából fölfelé kiemelkedő dudorodás keletkezik, a melyet a tú, mely a szorító talpa fölött ide-odahalad, hosszirányára merőlegesen átszúr. , A rúgó elrendezése által a régebbi szerkezetnél lehetővé vált, hogy az előretoló kerék a földolgozandó szövetek különböző vastagságához képest önműködően illeszkedik. A hurokmenesztő a szabadalmazott gépnél egy forgathatóan elrendezett hüvelyben úgy van ágyazva, hogy abban foroghat, valamint hosszirány szerint el is tolódhatik. Ezen hüvely forgatható elrendezése folytán lehetővé teszi a lmrokmenesztőnek, hogy egy forgattyú hatása alatt, mely előre és hátra mozgatja, ingaszerü lengéseket végezzen. Ezen mozgási mód azonban azért nem czélszerű, mivel a hurokmenesztő a mellső helyzetben nagyon magasra lesz emelve és így az általa magával vitt fonalhurok túlságos hosszú lesz. Jelen gépnél a hurokmenesztőnek ezen czélszerütlen mozgását azáltal kerüljük el, hogy az említett hüvelyt, mely számára úgy hossztengelye szerinti forgást, valamint tengelyirányú előre- és hátramozgást, nemkülönben ingaszerű lengéseket enged meg, egy függő, ingaszerűen lengő kar hordja. A hüvely külsejének gömbalakúnak kell lennie, hogy a kis lengökarnak hüvelyt átfogó kengyelalakú végeiben minden irányban szabadon elforoghasson és ennek megfelelően a hurokképző mozgásait ne akadályozza. A hurokmenesztőnek tulajdonképen működő villás mellső vége ezen új szerkezetnél állandóan változatlan távolságban marad az említett hüvelytől és mivel ennek megfelelően a hüvelythordó kis lengőkar a hurokmenesztőnek minden előre- és hátramozgásátköveti, ennek olyan föl- és lefelémozgást ad, hogy a tűvel a helyes módon együtt működik, de a szövetszorítóhoz és az előretoló mechanizmushoz zavaró mértékben túlközel nem jut. Az előretoló berendezés a régi szabadalmazott gépnél' olyan, hogy mint egész illeszkedhetik a földolgozandó szövet különböző vastagságaihoz. Ha azonban az az eset fordul elő, hogy a szövet vastagsága az előretoló keréknek a szövetdudorodást képző bordája egyik oldalán szabálytalanad bul változik, mint a másik oldalon, úgy az előretoló kerék a szövetvastagság ezen szabálytalanságaihoz nem alkalmazkodhatik a megkívánt mértékben. Jelen gépnél ennélfogva egy két részből álló előretoló mechanizmust alkalmazunk? a melynek két része egymástól függetlenül van a szövetdudorodást képző borda két oldalán elrendezve, úgy hogy egymástól függetlenül alkalmazkodhatnak megfelelő mértékben, bármely az említett borda illető oldalán a szövetvastagságot illetőleg előforduló egyenetlenségekhez. Czélszerűen az előretoló berendezésnek ezen két részét egy közönséges, rúgó által alátámasztott kereten oly módon rendezzük el, hogy az egyik részt külön kerettel látjuk el, mely ismét az említett főkeretre támaszkodik rugalmasan. Ezen módon sem a földolgozandó szövetnek szabályos előretolása, sem pedig a szövetdudorodás képződése, a melyet a tű átszúr, nem lesz hátráltatva és a dísznek a ruhaszövetre vagy a beszegésnek a nadrág alsó széléhez való erősítése oly módon lesz lehetővé téve, hogy a varrat kívülről nem látható. Az imént leírt kétrészű előretoló berendezéssel kapcsolatban, mety a munkadarab alatt van, jelen gépnél egy fölső előretoló berendezés lesz alkalmazva, mely a fölül szabadon fekvő, a szövetszorító hézagán áthatoló szövetdudorodásra hat és a szövetet mindig az alsó előretoló mechanizmussal egyidejűleg mozgatja előre. A fölső előretoló berendezésnek főczélja az, hogy a szövetet a szövetdudorodás baloldalán annyira lenyomja, hogy az alsó előretoló berendezés jobboldala hatásának biztosan ki legyen téve. Ezen fölső előretoló berendezéssel és az egyik alsó előretoló keréknek a szövetdudort kiszorító kerületi