23257. lajstromszámú szabadalom • Újítás fonográfokon
hozza forgómozgásba. A (-1) csavarorsóhoz párhuzamosan ugyancsak a külső (Bl) lap és (H) tartó közé egy (K) orsót ágyazunk, mely a (J) orsónak mintegy vezetékéül szolgál. Ezen (K) orsót egy a rajta csúszó és a körül forogható (Ki) hüvellyel látjuk el. Maga a (KI) hüvely egy (K2) kétkarú emeltyűvel. (K3) gombbal és (K4) villával van fölszerelve, mely utóbbinak két ága rendesen egy gummi vagy más hasonló puha anyagból álló tömlőbe van befoglalva. A (K4) villával kajicsolatban álló (K2) emeltyűkar hátúlsó alsó részét kés-él gyanánt képezzük ki. mely él a (-1) csavarorsó menetével úgy kapcsolódik, hogy mihelyt a (J) csavarorsó forgásba hozatik, akkor a (KI) hüvelyivel összeköttetésben álló (K2) emeltyű mellső része is kénytelen a (K) orsón végigcsúszni. Az (A) lapot továbbá az (L) üreges tartóval látjuk el. méh az (M) rúd egyik végének fölvételére szolgál. Ezen ri'icl másik meghegyezett vége az (X) tölcsér tágasabb részének alátámasztását biztosítja. Az (L) tartót (Ll) bemetszéssel és az (M) rúdnak (L) tartóban lévő részét (Ml) szögekkel látjuk el, mely utóbbiakat az (Ll) bemetszésbe megfelelően illesztjük és így a tölcsér alátámasztását biztosítjuk. Az (X) tölcsért bármilyen alkalmas anyagból állíthatjuk elő, előnyös azonban, ha azt nem fémből, hanem p. o. szívós papírból, vékony rostanyagból vagy czelluloidból készítjük. Czelluloid alkalmazása esetén ezé!szerű, ha a tölcsér széleit (XI fémkapcsokkal látjuk el. melyeket egyesítés czéljából összeforrasztunk (2. ábra). Xémely kivitelnél csupán csak egy kapcsot használunk, ilyenkor ezen kapcsot olyképpen hajtjuk föl. hogy az a tölcsér szélét leszorítsa. Az (X) tölcsér tágasabb részén lévő (XI kapcsához egy mind két végén meggörbített (X2) horog van erősítve, melynek kampóiban egy U alakú (X3) fémrész jobb- és balfelé meggörbített szárai illeszkednek. Az (M) rúd az (X) tölcsér (XI) furatán halad keresztül és meghegyezett végével az (N3) fémrész lekerekített vége egy vízszintes vonalat képez. mely az (M) rúd alátámasztási pontját biztosítja. Az (X) tölcsér szűkeid) részét az (()) hüvelylyel látjuk el. mely üveg vagy más kemény anyagból készült (P) rúdnak, illetve csőnek fölvételére szolgál. Az (0) hüvelyt előnyösen ruganyos fémből állítjuk elő és az (01) csavarral ellátva benne a (P) rúdat rögzít: jük A 3. ábrabeli részletrajz világosan mutatja, hogy az (0) hüvely mindkét vége befelé van görbítve, úgy hogy a (P) rúd. illetve cső ezen meggörbített végek által rögzíttetik. .Íz (0) hüvely közepe táján azonkívül (01) csavart alkalmazunk. Az (X) tölcsér tágasabb vége, mint már említettük, az (M) rúdra van támasztva, szőkébb vége pedig a (Ki) villa két karja között akként van ágyazva, hogy a (P) rúd ill. cső hegye az (R) hengert érinti, mely szorosan a (C) üreges tengelyre van szerelve. A (C) üreges tengely mint a 4. ábra mutatja (02) falvastagsággal bír és annak külső átmérője az (R) henger belső átmérőjének felel meg. A (02) üreges tengely azon végéhez, mely az (R) henger nagyobb nyilásának felel meg egy megfelelő gyűrűt erősítünk, mely gyűrű a (01) szíjkorong kiegészítő részét képezi. Ezen gyűrűt szükség esetén kúpos alakkal látjuk el oly ezélból. hogy azt az (R) henger megfelelő nyílásába illeszthessük. A (P) rúd illetve cső rendesen úgy támasztatik alá. hogy annak meghegyezett vége az (R) hengerre csekély nyomást gyakorol. A (K2) emeltyű és (Ki) villa nemcsak a tölcsér alátámasztására és vezetésére, hanem arra is szolgál, hogy a (P) rúd meghegyezett vége, mely a henger mélyedéseit követi, el ne törjék. A (P) rúdnak az (R) hengerről való eltávolítása czéljából azon esetben, ha a készülék nem működik, egy (Bl) lapra szerelt (S) biztosító reteszt alkalmazunk. Mihelyt a (K2) emeltyűkart lefelé nyomjuk, ennek (Kő) éle a (ti) csavarorsó csavarmenetéből kikapcsolódik. minek következtében a tölcsér mélyebben fekvő része a (P) csővel együtt a (K4) villa segélyével fölemelkedik, úgy hogy a (K3) fejrész az (S) reteszre kerül, mely esetben a (P) rúd az (R) hengertől és az azza