23169. lajstromszámú szabadalom • Itatópapír foglalat
— 2 — zíttetik, úgy hogy egy egészen tiszta szalagnak külső oldala és egy már előzőleg hasz nált szalagnak előzőleg befelé fordított fölülete áll a tinta fölszívatására rendelkezésre. Az egyes szalagok szabaddá tételére és átforgatására csak egyetlen fogás szükséges, úgy hogy az egész igen gyorsan végrehajt ható. Az 5. és 6. ábrákon egy másik foganatosítási alak szemlélhető. Itt az (o) védőfödél (1) rúgók által tartatik, míg a (k) papirszélek oly (p) csiptetőrúgók által szoríttatnak össze, melyek például a nyakkendők ! becsiptetésére alkalmaztatnak, úgy hogy a i papírszalagok végett itt is egyetlen nyomás j segélyével szabaddá tehető. Különben pedig az itatópapir szalagok végeinek rögzítésére szolgáló ezen rúgók tetszőleges szerkezettel bírhatnak. A foglalat lapjai szintén tetszőleges anyagból állhatnak s a közöttük levő tér esetleg a postai értékjegyek vagy hasonlók befogadására rendelt tartánynyá képezhető ki. A foglalat lapjainak a (c) sarokkal átellenes végeiknél való összekapcsolására a 3 ábrán látható rúgós zár szolgálhat, mely áll egy alsó végén kissé megvastagított, a hasítékolt (r) hüvelybe illeszkedő (t) csapból. A foglalat lapjainak a (c) saroknál levő végeinél (s) kiugrások vagy bemélyítések alkalmazhatók, esetleg csíptetők vagy hasonlók. azon czélból. hogy az itatópapir-szalagokból álló füzetnek hosszanti irányban való elcsúszása megakadályoztassák. SZABADALMI IGÉNY. Itatópapir-foglalat, melynél a megszabott hosszúságú itatólapoknak mindkét felülete kihasználható, jellemezve a könyvalakra összefűzött papírszalagokat rögzítő s hosszirányban eltolható rugalmas kengyelek, vagy nyakkendőszorítóhoz hasonló csíptetők által, melyek két összecsappantható s egyik végükön egy sarok, másik végükön csíptető- vagy rugalmas zár segélyével összekapcsolt ívalakú lemez között vannak elrendezve s az egyes papírlapokat oly tnódon rögzítik, hogy a rugalmas kengyelnek vagy csiptetőnek csekély mértékű hátratolása által az egyes papírlapok lépcsőzetesen elrendezett végei fölszabadulnak, a mikor is a papírszalagok az összefűzési sarok körül egymás után forgathatók át a másik lemezre, mely czélból a papirszalagfüzetnek védőfödelét az (1) rúgókon alkalmazott (m) toldatok tartják leszorítva s egyszersmind lehetővé teszik, hogy az (1) rúgókra az (m) toldatok mögött gyakorolt egyszerű nyomás által az előbbieknek mellső vége fölemelkedjék s ennek következtében a papírszalagok végei szabaddá tétessenek. 1 níjzlap melléklettől.) PAUAB BésZVÉNYTÁHSASÁG NYOMDÁM BUDAPESTEN.