23132. lajstromszámú szabadalom • Újítások gőzkazánokon
lövé kell tenni a (h) csövek keresztmetszetével, amit azáltal érhetünk el, hogy az (a) falat a (j) faltól kellő távolságra állítjuk. Ezen föltételek betartása mellett a víz és gőz áramlásának sebessége a v=j/"2 gh képlet által van adva, vagyis a sebesség arányos a magasságok négyzetgyökével, teliát a kazánberendezésnél a (h) és (k)magasságát a lehető legnagyobbra kell venni, hogy a víz minél gyorsabban áramoljék a forró lemezek között, s minél több kalóriát vigyen magával. A (b) forraló kamrák lejtősen vannak elrendezve, hogy a gőz meg ne állapodhassák bennük, s túlságosan föl ne hevüljenek, s azonkívül a kemencze külső végéig meg vannak hosszabbítva, hogy a mészsók ezen külső részben rakódjanak le, mely nem hevíttetik közvetlenül, s melyben a víz nyugalomban van. Midőn a víz a (k) tért elhagyja, a kazánnak csövektől mentes, jóval nagyobb keresztmetszetű szabad terébe érkezik, hol bizonyos nyomáscsökkenés áll be, mely a forraló kamrák vizére szívó hatást gyakorol. Ha a gőz és víz keveréke a fölső csövek közötti szabad hézagokon keresztül haladt, sokkal nagyobb fölületen terül szét, minek következtében a keringés sebessége azonnal csökken. A tápláló víz a kazánba való bevezetése alkalmával azonnal mozgásba jön, s midőn elgőzölög, a benne feloldott sókat hátrahagyja, melyek lebegő állapotban iszap alakjában maradnak vissza s a kazánban lerakodnak. Midőn a kazán üzembe jön, ezen iszapot a víz magával ragadja, amikor is az a (b) forraló kamrák hátsó végében ülepedik le, honnan az (s) csapok megnyitása által könnyen eltávolítható s a kazán ily módon a lerakódott és reátapadt kemény mészsóktól teljesen megtisztítható. A szokásos csöves kazánokban a mészsók | rohamosan felhalmozódnak a csőlemezeken ! s a csövek között, mivel a víznek nincs keringése, minek következtében gyakran állanak be csőrepedések, melyek azok le| szerelését és kicserélését szükségessé teszik. Ellenben a jelen berendezés által létesített vízáramlás megakadályozza a mészsók lerakódását, tehát az összes ezzel járó hát, rányos következményeket is. Ha valamely véletlen következtében a ' víz fölszíne a kazánban a fölső csövek alá siilyed, a víz és gőz keverékének keringése következtében a mozgásban levő víz ezen alacsony fölszín fölé emelkedik s a beállott nyomáscsökkenés a fölszín sülyedésével mindinkább növekedvén, a keringés sebessége folyton kisebbedik s végre meg is szűnik, ami az elgőzölgést a rendes üzem föltételeinek megfelelővé teszi. SZABADALMI IGÉNY. Újítások gőzkazánokon, melyeknél az alsó forraló kamrák fölött a víz keringésének létesítése végett egy tűzcsöves kazán van elrendezve, jellemezve a vizet a tűzfészek fölött a forraló kamrákba bocsátó, továbbá a víz és gőz keverékét a fölső kazán hátsó végébe vezető csövek, valamint az ezeknek meghosszabbítását képező s tűzcsöveket magában foglaló (k) kamra által, melynek a tűzcsöveket magában foglaló része kisebb átbocsátó keresztmetszettel bír, mint fölső, tűzcsövektől mentes része, azon czélból, hogy a víz keringésének létesítése végett nyomáscsökkenés álljon be s a tisztátalanságok a forraló kamrák hátsó végében rakódjanak le, hol a víz nyugalomban van. (1 rajzlap nmlléklutto.) RÉSZVÉNY TÁRSASAI) NYOMDÁJA BUOAPE8Tfc»