23129. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a lokomotivok hajtókerekei terhelésének nagyobbítására
— 2 öltésfokon túl előre vagy hátra eltoljuk, a (h) csap a hengert az (r) szabályozóval kösse össze, ellenben az (i) csap a hengert a kéménytől elzárja. Ha már most a mozdonyvezető által működtetett szabályozó nyitva van és a kazánnyomás normális, a gőz a (g) terhelőhengerekbe áramlik és a dugattyú balfelé eltolódik. Ennek következtében a (b c) szögemelők elfordulnak és az (a) rugókat az elérni szándékolt terhelésnek megfelelően összenyomják, vagyis más szóval, a (z) tengelycsapágyak és rugók között oly feszültség létesül, mely a lokomotivot emelni törekszik és a kerekeket erösebben szorítja a sínekre. A futótengelyek rúgói ugyanily mértékben tehermentesiünek. Ha a vezérművet ismét a középállásba visszük, melyet az üzemközben rendesen elfoglal, akkor az előre meghatározott töltésnél a (h) csap a szabályzóval a kapcsolatot megszakítja, az (i) csap ellenben a hengert a szabad levegővel köti össze és a dugattyút tehermentesíti. A rúgó nyomás most már a dugattyút jobbfelé eltolja, míg annak feje a henger födelére nem fekszik, mikor a tengelyek terhelése a szokásos módon oszlik el. Ugyan ilyen a teher eloszlás akkor is, ha a vezérmű a szélső állásában és a szabályozó zárva van, mint az lejtőkön való lefelé menetnél történik. A 2. ábrán a berendezésnek egyensúlyozott hajtókerék rugóknál alkalmazott kiviteli alakja látható, ennél a szögemelő elmarad és az (f) dugattyú az (s) himbára hat, hogy a (t) vonórúd útján a rúgókat a tengelycsapágyra szorítsa. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés lokoinotivok hajtótengelyei terhelésének nagyobbítására a rúgófeszültségnek gőznyomás alkalmazásával történő fokozása által, az által jellemezve, hogy a gőznyomást létesítő (g) hengér (h i) be- és elvezetőcsapjai az (m 1 n) vezérmű akként vannak öszszekötve, hogy a berendezés nagyobb töltéseknél és a gőzszabályzó nyitásánál működésbe jöjjön. (1 rajzlap melléklettel.) PAILA9 REŐZVÉNYTÁflSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN