23051. lajstromszámú szabadalom • Eljárás thermoelektromos telepek előállítására

kőzni kezdtünk vele, és számos gyakorlati kísérlet nyomán arra a következtetésre jutottunk, hogy a rézszulfűr megfelelően preparálva és bizonyos fémekkel párosítva, ipari czélokra szolgáló termoelektromos telepek alkotására kiválóan alkalmas, de előbb a következő két nagy nehézséget kellett legyőzni: 1. teljesen homogén és eczélra alkalmas rézszulfűr előállítása, mely a lehető legkisebb elektromos ellenállás mellett állandó és az adott hőmérsékletek szerint változó elektromotoros erőt szolgáltat. 2. A rézszulfűr és az alkalmazandó fém között oly kontaktus létesítése, melyet a hő el nem pusztíthat, s mely minden fölösleges és káros ellenállást az elektromos áram útjában megszüntet. Ezeket a gyakorlati eredményeket elértük s ezek szolgálnak jelen szabadalmunk alapjául. Nagyobb világosság kedvéért eljárásunk leírását három részre fogjuk osztani: 1. A rézszulfűr-darabok gyártása. 2. Kontaktus létesítése a rézszulfűr és a fémek vagy öntvények között. 3. A termoelektromos telepek szerkesztése. A mellékelt rajzon: az 1. ábra függélyes metszete egy tégelynek, melyben egy kezelendő rézrúd függ. A 2., 3., 4. és 5. ábrák a gyártás különböző fázisait mutatják nagyobb léptékben. A 6. és 7. ábrák azt az eljárást mutatják, mety által a kontaktusokat ú. n. önképződő forrasztással létesítjük. A 8—11. ábrák egy ily módon előállított termoelektromos elem metszetét és nézetét mutatják. A 12. ábra a forrasztás egy módosítását tünteti föl. A 13. ábra egy kész elem hosszmetszete. A 14. ábra az elem kezelésére szolgáló süveg és vasrúd részletrajza. A 15. ábra ezt az elemet egy kemencze falai közt elhelyezve mutatja. A 16. és 17. ábrák az elem meleg kontaktusának szerelési módozatait mutatják-1. .4 rézszulfúr-darabok gyártása. A vörös izzásra hevített (a) tégelybe függesztjük a (d) vörösrézrudat a tégely (b) födelén lévő (c) horognál fogva. Legczélszerűbb a lehető legtisztább rezet használni. Könnyebb kezelhetőség czéljából a (d) vörösrézrúd egyik végébe lyukat fúrunk és ennek segítségével függesztjük azt föl a (c) horogra az (e) vasból való S-darab közvetítésével (1. és 2 ábra). Ha bizonyos idő múlva a réz ugyanolyan hőfokot ért el, mint a tégely, tetszőleges alakban ként teszünk az utóbbiba és rögtön elzárjuk. Elméletileg 100 súlyrész rézre 25-21 súlyrész kén szükséges, miután a rézszulfűr összetétele: Réz ... ... 79-86. Kén... ... 20-14. 100.— Miután azonban az eljárás közben szükségképen sok kéngőz a tégelyből párolog el, legalább ugyanannyi súlyrész ként veszünk, mint rezet. A kén a rézzel olykép egyesül, hogy az utóbbinak alakjához alkalmazkodik s így a rézrúd terjedelme nagy mértékben megnagyobbodik (3. ábra). Az eljárás vége felé a rézszuifürrudat kékes láng veszi körül és ennek teljes eltűnése után az eljárást beszüntetjük, s a rudakat a levegővel való érintkezés elkerülésével kihűlni hagyjuk. Most a rézszuifürrudat közvetlenül azon fúrat alatt, melyen az S-darab keresztül megy, az (x—y) vonal irányában körben befűrészeljük és ekkor a szulfűrrétegből könnyű szerrel kivehetjük a nem szulfűrált rezet, mely jóval kisebb terjedelmű, mint az egész rúd volt, de teljesen megtartotta ennek eredeti alakját. Ilyen módon egy teljesen homogén rézszulfűr hüvelyt nyertünk, melyet csiszoló papírral való könnyed dörzsölés által csiszolhatunk (5. ábra). E hüvely falvastagsága függ a fölhasznált réz mennyiségétől és a tégely hőmérsékletétől. Ha a rézrúd vastagságához képest elegendő ként veszünk és a tégelyt megfelelő magas hőfokra hevítjük, akkor