22976. lajstromszámú szabadalom • Többsarkú vezetékváltó elektromos vasutakhoz

Megjelent 1901. évi november lió 30-án. MAGY. gg| KIR SZABADALMI HIVATAL szabadalmi leírás 22976. szám. V/g. OSZTÁLY. Többsarkú vezetékváltó elektromos vasutakhoz. SIEMENS ÉS HALSKE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG CZÉG BERLINBEN, BÉCSBEN ÉS BUDAPESTEN. I, Pótszabadalom a 21303. sz. törzsszabadalomhoz. Bejelentésének napja 1901 márczius hó 22-ike. Hogy a 21303. számú törzsszabadalomban ismertetett vezetékváltót, melynél a külön­böző potencziájú (illetve fázisú) vezetékek keresztezése el van kerülve, oly forgóáram által üzemben tartott vasútaknái is alkal­mazhassuk, melynél a vágányok is szolgál­nak vezetékül, a jelen találmány szerint az egyik vágány vezetékét ugyancsak megsza­kítás nélkül vezetjük át, azonban nem vál­toztatjuk meg a másik vágány összes ve­zetékeinek potencziálját, mint a hogy azt a törzsszabadalomban leírtuk, hanem csak a légvezetékeket. Hogy azonban ez által a kocsi menetiránya ne befolyásoltassák, a kocsikon egy-egy átkapcsolót rendezünk el, melyet a egy váltó mellett fekvő ütköző vált át és mely a kocsi megfelelő áram­vezetékeinek ezzel járó átkapcsolása által a légvezetékek átkapcsolásának hatását is­mét megszünteti. A csatolt rajzon a találmány tárgya se­matikusan van föltüntetve. Az 1. ábra a vezetékváltó elrendezését. A 2. ábra pedig az átkapcsolónak a kocsin való elrendezését láttatja. (a b és e f) egy forgóáram által üzemben tartott vasút légvezetékei, (c d) pedig a vágány által képezett vezeték, melyektől a (g) pontokban a (gh gi és gk) vezetékek ágaznak el, a váltócsúcsok és az (n) rész között az (a b és e f) légvezetékek poten­cziálja megváltozik, mely czélból utóbbi­akba (o) szigetelők vannak beigtatva, (1) egy a váltó mellett elrendezett ütköző, mely az (u) kocsikon .lévő (m) emeltyűket akkor, mi­kor a kocsi a (c d) pályán mozog, átváltja. Az (m) emeltyűvel a két (p q) illetve (w x) kontaktussorral ellátott (r) kapcsolóhenger van összekötve, mely kontaktusok a lég­vezetékek (s t) áramlevevőit az (y) forgó áramú mótor (-1 2) súrlódó gyűrűivel kötik össze. A vágány által képezett vezetékhez való (v) áramszedő közvetlenül van a forgó áramú mótor (3) súrlódó gyűrűjével össze­kötve. A berendezés működése a következő : Ha az (u) jármű a (c d) szakaszon vagyis az egyenes pályán halad át, melynek fölső ve­zetéke nincs megszakítás nélkül átvezetve, akkor az (o) szigetelőkön való áthaladásnál az (s t) áramlevevőkhöz vezetett áramok fázisa fölcserélődik, egyúttal azonban a helytálló (1) ütköző az (m) emeltyűt és ev­vel az (r) kapcsolót is átváltja. Ha előzőleg a (w x) kontaktusokon át az (1) súrlódó gyűrű a (t) áramlevevŐvel, a (2) súrlódó

Next

/
Oldalképek
Tartalom