22853. lajstromszámú szabadalom • Edénytisztító gép

nek (5) szíjkorongjától kapják, melyről a forgás a (7') lánczkerékpár által az egyik kefekorongnak (6') tengelyére és egy ha­sonló (7") lánczkerékpár által a másik kefe­korongnak (6") tengelyére vitetik át, még pedig az utóbbi esetben egy harmadik ke­rék közbeiktatásával akként, hogy a két kefekorong tengelyei egymással ellenkező irányban mozgattassanak. A kefekorongok említett tengelyirányú ide-oda járó mozgását (2., 4. ábra) egy-egy kétkarú (12' 12") emeltyű [ foganatosítja, melynek fölső villás vége a kefekorongok orsójának gyűrűs (13'), illetőleg (13") hor­nyába nyúl, míg alsó vége egy kifelé húzó (14'), illetőleg (14") rúgó által a legalsó, mái­említett (8) tengelyen ülő (16' 16") korong­nak csavaralakú (15'), illetőleg (15") vezető fölületével érintkezésben tartatik. Az imént említett, a (17'), illetőleg (17") csapok körül forgó emeltyűk a (18' 18") fokkal ellátott (6. és 7. ábrák). (15' 15") csavarfölületektől kapják szakaszos lengésüket, mely a kefe­korongoknak a kivánt pillanatban való összetolását, illetőleg széthúzását eredmé­nyezi. A kefekorongokat a (19) tartályból rájuk csurgó víz tartja nedvesen. Miután a kefekorongok egy edényt meg­keféltek és ismét széjjel huzatnak, hogy az edényt szabadon bocsájtják, az uttóbbi a (20) öblítőmedenczébe időnkint bemerülő fölül nyitott (21') öblítőkosárba esik, ezzel fölfelé leng, míg ismételt tisztára öblítés czéljából a (23) vezetőpálya mentén egy második hasonlóan lengő (21") kosárba hull. mely utóbbi a tiszta vizet tartalmazó (22) medenczében jár föl-alá. Az edénynek a kefélőkészűlékből való idő­előtti kihullása mielőtt az öblítőkosár annak fölvételére alkalmas állásba jutott volna a (24) nyelv által van megakadályozva, mely az edényt mindaddig tartja meg, míg a kosár a megfelelő állásba jutott. Ezen nyelv­nek idejében való föl- és lecsapódása azt a (3') emeltyűvel összekötő (25) rúd esz­közli. A két lengő kosár pl. a hajtótengelyen j ülő (26'), illetőleg (26") forgattyútól kaphatja mozgását, melyek a (27), illetőleg (27") ru­dak által vannak összekötve a kosaraknak (28'), illetőleg (28") lendítő karjaival. Az első öblítőkosárnak kilendítése a föltüntetett pél­dában a közbeiktatott (29, 30. 31, 32, 33) emeltyűrendszer által növelve van, amennyi­ben a kosár (31) emeltyűjének kilengésén kíviil még egy toldalékos forgást végez a (31) emeltyűnek támadó pontja körül. • A második öblítőkosár mögött (33a. 34) kilincsszerkezettel szakaszosan forgatott (35) dob van ágyazva, mely kerületén az edé­nyek fölvételére szolgáló (35') zsebekkel bír. Valahányszor a (21") öblítőkosár az 1. ábrán föltüntetett legmagasabb állásába jut, a dob egy zsebbel tovafordult és már most akként áll, hogy az előre mozgatott zseb­nek középsíkja összeesik az öblítőkosárnak középsíkjával. Az edény azután az öblítő­kosárnak (36) hídja mentén a vele szemben fekvő zsebbe csúszik, a (p) nyíl irányában mozgó dobbal továbbhalad, míg végre kör­pályájának legalsó pontján a (37) kilökő­tolattyú fölé jut vízszintes helyzetben, mi­után útközben a (38) szélkerék és (39) fúvó­cső szállította légáram által megszáríttatott. A legmélyebb állásába jött tányért a kiiökőtolattyú megfogja és a dobnak illető zsebéből vízszintes irányban a további ke­zelést elvégző megfogó szerkezetre löketik ki. Hogy a tolattyú szabadon járhassson ide s tova, a zsebek közepükön a tolattyú szélességével egyenlő (35") hasítékkal bírnak. A kiiökőtolattyú szerkezete a 12—19. ábrákból jól megérthetők ; a tolattyú a (41, 42', 42" és 43) hajtószerkezet által moz­gatva (2. ábra) a gépállványra erősített (44) csúszópályán ide-oda mozog, A tolattyúnak mellső végével csuklós összeköttetésben áll a (42) csapólemez, mely az edényt fölveszi és épen vízszintes állásban van (12. ábra), ha egy edényt a dobból ki kell tolni: a lö­ket végén függélyesen lecsapódik (17. ábra), úgy hogy az edény a (45) villára kerül (8., 9. ábrák). A csapólemeznek vízszintes állásába hoza­talára szolgál annak (46) bordája, mely a j visszamenetnek krbl. közepe táján a (44) csúszópályának mellső (47) élébe ütközik

Next

/
Oldalképek
Tartalom