22831. lajstromszámú szabadalom • Szelelő

2 -A szellőztető (b) nyílást tetszőleges is­meretes tolózárral láthatjuk el, hogy a még esetleg bevetődő kormot vagy port fölfog­hassa. A rajzban a 2—4. ábrákban példaké­pen egy (d3) csapokon forgó (d2) fogantyú­val bíró (D) tolózár van bemutatva, még pedig a 3. ábrában zárt, és a 4. ábrában nyitott helyzetében, (d) fonás arra szolgál, hogy a rajta átáramló levegőből a kormot, port fölfogja, mely róla a szellőztető nyí­lás fenekére hull. A találmánybeli szelelőnek módosított fo­ganatosítási alakjait a rajz 5—8. ábrái mu­tatják be. Az 5. ábra szerint az (A) szekrénynek két végét (a) szelepek zárják, melyeknek (a2) vonórudai az (A) szekrénynek csúcsában for­gathatóan alkalmazott (a3 a4) vitorla-lapok­kal vannak összeköttetésben, úgy hogy azo­kat az (a4) vitorla fölületre a levegő áram­lása által gyakorolt nyomás nyitja, illető­leg zárja. A 6. ábra szerint az (A) szekrény egyenes vályú falakjával bír, melyben az ugyancsak egyenes (C) lap középvonalán forgathatóan van alkalmazva. Működése az 1. ábrabeli szelelő működésével azonos. A 7. ábra szerint az (A) szekrény a (b) karoknak (b2) csapjai körül forgatható, ol­dallapjai pedig a szellőztető nyílás mellett kétfelől elrendezett (b3) kimetszésekbe nyúlnak be, úgy hogy az (A) szekrényt a reá ható levegőáram oly mcdcn forgatja el, hogy az egyik végén, még pedig a levegő áram­lása felőli végén a belső helyiség és a külső levegő között a közlekedést teljesen el­zárja. A 8. ábra szerint a találmánybeli szele­lőt egy egyszerű, egyik végén zárt (A) Szekrény alkotja, mely oly módon erősí­tendő föl a Ob) szellőztető nyílás fölé, hogy a levegő áramlása zárt végét érje: ez a foganatosítási alak csak közlekedő eszkö­(1 rajzlap zöknél alkalmazható. A haladás irányát az ábrában nyíl jelzi. i SZABADALMI IGÉNYEK. | 1. Szelelő, jellemezve egy a szellőztetendő helyiség szellőztető nyílása fölé kívül foglalt, fölötte a levegő áramlási irá­nyának megfelelő fekvésű csatornát ké­pező, vagy mindkét végén nyitott vagy a levegő áramlása- felől zárt (A) szek­rény által, továbbá a mindkét végén nyitott (A) szekrényben közepén forgat­hatóan elrendezett és két végével a szellőztető nyílás végei fölé nyúló, sze­lep gyanánt szolgáló lemez által, me­lyet az (A) szekrény valamelyik végébe beáramló, porral és füsttel terhes le­| vegő elforgat, oly czélból, hogy az ezen a végen a belső helyiséggel való közle­kedést önműködően zárja, ellenben a túlsó végén azt megnyissa. | 2. Az 1. pontban igényelt szelelőnek mó­dosított foganatosítási alakja, jelle­mezve az (A) szekrénynek nyitott vé­geit elzáró fa) szelepek által, melyek vonórudakkal vannak egy, az (A) szek­rény csúcsában forgathatóan elrendezett vitorlalappal összeköttetésben, oly czél­ból, hogy az erre nyomást gyakorló le­vegőáram az áramlás felől lévő (a) sze­lepet zárja, ellenben a túlsót nyissa. | 3. Az 1. pontban igényelt szelelőnek mó­dosított foganatosítási alakja, jellemezve a szelelő nyílás fölött és alatt kinyúló karok végeire forgathatóan foglalt (A) szekrény által, melyet a levegőáram el­forgatva, az e felől eső végét zárja, ellenben a túlsót nyitja. • 4. Az 1. pontban igényelt szelelő fogana­tosítási alakja, jellemezve a közleke­dési eszközök számára rendelt, a hala­dási irányban zárt és túlsó végén nyi-1 tott (A) szekrény által. melléklettel.) P.L l.Ab h'ÉSZVKNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUIMRUSTüM

Next

/
Oldalképek
Tartalom