22724. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vegytiszta konzerváló szer előállítására

Megjelent lí)01. évi október hó 28-án. MAÜY. SZABADALMI Kllt HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 22724. szám, ÍV/e. OSZTÁLY­Eljárás vegytiszta konzerváló szer előállítására. KULLAK FRIGYES KÁROLY GYÁROS BERLINBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 márczius hó 20-ika. Az élelmi szerek konzerválására tudva­levőleg már számtalan prepáratumot és eljárást hoztak javaslatba a nélkül, hogy csak egyikük is valami nagyobb jelentőségre tett volna szert, egyrészt azért, mert túl­ságos költségesek voltak, másrészt, mert igen sok hátrányuk volt. Legnagyobb hát­rányuk volt ártalmasságuk. így pl. az álta­lánosan használt kénessavas só (savas és neutrális kálium-, nátrium- és ammonium­sufiltok) a vérre oly káros hatású, hogy az orvosi körök kiszorítására a legerélyesebb küzdelmet fejtik ki. Míg a savas suliitok kénessavsavanhydrid képződése mellett köny­nyen elbomlanak, addig a neutrális sulii­tok sulfatokba mennek át. Mindezeknek kiküszöbölését czélozza a jelen találmány tárgyát képező eljárás, mely az eddigiekkel szemben főkép azáltal tűnik ki, hogy eszerint a preparátumot csak teljesen tiszta vegyszerekből készít­jük, melyeket absolut homogén masszává alakítunk át. A jelen találmány szerint 20 súlyrész Na^B^O, = Natr. biborac, 30 « B(OH)3 = Acid boric, 50 « NaCl = Natr. chlorat pur, 0001 « C4 H6 06 = Acid tartarie keverékét képezzük,melyet megfelelő föloldás és bepárologtatás utján átkristályosítunk és ekként homogén állapotba hozunk. Úgy maga ezen eljárás, mint a vegytiszta sók­nak fölhasználása egész új eredményeket szolgáltat. A nyert preparátumok, ellentét­ben az eddigiekkel, mentek minden oly anyagtól, mely főleg hosszabb használat után a szervezetre káros hatású, a milyen pl. a kénessavas nátrium, a salycilsav stb; mentek továbbá minden oly anyagok­tól mely már megromlott hús színének föl­frissítésére és ezáltal a fogyasztó közönség megtévesztésére szolgál. Leglényegesebb elő­nye azonban a jelen találmány tárgyát képező eljárás útján nyert preparátumnak az, hogy az abszolút tiszta sókból készül, melyeknek teljesen homogén masszává való összekeverése által elérjük, hogy az összes részecskék mind egyenletesen hatnak. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás vegytiszta konzerváló szer előállí­tására, azáltal jellemezve, hogy 20 súlyrész Na2 B4 07 = Natr. biborac, 30 « B(OH)s = Acid boric, 50 « NaCl = Natr. chlorat pur, 0001 « C4 Ho06 =Acid tartarie abszolút vegytiszta állapotban fölolduuk, konczentrálunk, bepárologtatunk és át­kristályosítunk, miáltal igen hatásos és tel­jesen vegytiszta homogén masszát nye­rünk. PALLA8 RÉSZVÉNY rtReWlO NYO«QAJA BIKMÍBBTEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom