22664. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás beszédszámlálóval bíró távbeszélők számára

Megjelent 1901. évi október hó 24-án. Km MAGY. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 22664 szám. VÍI/j OSZTÁLY. Kapcsolás beszédszámlálóval bíró távbeszélők számára. EICHWEDE HENBIK MÉRNÖK BERLINBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 márczius hó 19-ike. A jelen találmány tárgyát képező be­szédszámláló a távbeszélőknél alkalmazott beszédszámlálók azon fajtájához tartozik, melyeknél a fölhívó saját távbeszélőjének beszélőkészűlékét (mikrofonját) a fölhívás által hatástalanná teszi. Ezen beszédszám­lálóknál tudvalevőleg *— az esetben, ha a résztvevők egymás közötti értekezése egy közvetítő hivatalon át történik — arról kell gondoskodni, hogy a készüléknek a központ fölszólítása által hatástalanná tett beszélőkészűléke ismét működőképes álla­potba helyeztessék, oly czélból, hogy a föl­hívó kivánságát a központtal közölhesse, a nélkül, hogy kénytelen volna a számláló­készüléket bekapcsolni, mint a hogy az a fölhívott fél bekapcsolása és jelentkezése után az evvel való beszélgetés lehetővé té­telére szükséges. Az ezen czélra eddigelé tervezett beren­dezések azonban kivétel nélkül rendkívül bo­nyodalmasak és érzékenyek, úgy hogy mű­ködésük ezen komplikált szerkezetüknél fogva gyakori üzemzavarok veszélyének van kitéve. Ezen nehézségek, föltéve, hogy a távbe­szélés kettős vezetékű rendszerrel van meg­valósítva, az által győzhetők le, hogy a be­szédszámlálás czéljaira a földet használjuk föl, mely ez esetben az egyes beszélők és a központ között keringő áramok visszave­zetésére nem szolgál. A földnek a beszéd­számlálás czéljaira való föntjelzett fölhasz­nálása oly módon történik, hogy a beszéd­számláló berendezését és kapcsolását akként létesítjük, hogy a központ fölszólítása ntm történik ugyanazon árampályán, mint a kí­vánt fölhívott fölszólítása, hanem az egyik esetben az áramvezetés a földnek az áram visszavezetésére való fölhasználása mellett, a másik esetben pedig a földnek az áram­körből való kiiktatása mellett történik. Minthogy pedig az ébresztőáram ez esetben váltakozva az egyik, illetve a másik áram­pályán vezettetik át, ezen ébresztőáram ál­tal különböző alkalmas készülékek (pl. elek­tromágnesek, szolenoidok, stb.) ellenkező ér­telemben gerjeszthetők úgy, hogy a beszé­lőkészűlék hol be-, hol kiiktattatik, a sze­rint, a mint ez a beszédszámlálás czéljá­nak megfelel. Annak elkerülésére, hogy a beszélőkészű­léknek a központ fölhívása után, illetve egy fölhívó jelzés érkezése után szükséges beiktatása ne legyen két különböző készü­lék által eszközlendő, czélszerű a beszélő­készülék beiktatására szolgáló szerkezetet (elektromágneseket, s?olenoidokat, stb.) ak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom