22420. lajstromszámú szabadalom • Újítás gáznyom-szabályozókon

Megjelent, 1ÍM>1. évi szeptember hó 25-én. MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 22420. szám, Il/ci. OSZTÁLY. Újítás gáznyomás-szabályozókon. SONDEBMANN EMIL KERESKEDŐ DREZDÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 iebruár hó 26-ika. Jelen találmány tárgya oly gáznyomás­szabályozókra vonatkozik, melyeknél a gáz­nyomásban föllépő ingadozások a lángzókra nézve az által tétetnek hatástalanokká, hogy egy folyadékzárba merülő harang a gáznyomás növekedésénél emelkedik, míg ellenben a gáznyomás csökkenésének alkal­mával leszáll és e közben egy szelepet az első esetben nyitó, a második esetben záró értelemben befolyásol, úgy hogy növekedő nyomás mellett kevesebb, míg csökkenő nyo­más mellett több gáz vezettetik a lángzók­hoz. A találmány czélja az említett osztályba tartozó gáznyomásszabályozókat oly mó­don kiképezni, hogy a szabályozó testnek egyszerű elforgatása által a szabályozóké­szülék szükség szerint be- és kikapcsol­ható legyen, illetőleg a működésnek vagy a működésben való szünetelésnek megfe­lelő állásba helyeztessék, vagy esetleg az illető gázvezeték is elzárassék. A mellékelt rajzlapon a találmánybeli nyomásszabályozónak egy kiviteli alakja van föltüntetve, hol ez 1. ábra merőleges hosszmetszet, míg a 2., 3. és 4. ábrák az 1. ábrának x—y sík szerinti vízszintes keresztmetszetei. Mint az említett ábrákon látható, a ta­(a) szelepkűpot hordó (b) harangot magá­lálmány lényege abban áll, hogy úgy az ban foglaló (c) szabályozó test, mint a gáznak be- és továbbvezetésére rendelt (d) illetőleg (e) csatornákat tartalmazó íf) rész külön-külön önálló egészet képeznek és hogy ezen két (c) és (f) rész oly csap segélyével állanak egymással kapcsolatban, melynek egyik része, a rajzokon bemuta­tott kiviteli alak szerint a (g) csapnyelv vagy kúp a (c) szabályozó testtel, míg másik része, vagyis a (h) csaphüvely a gáz­vezetésére szolgáló csatornákat magában foglaló (f) résszel van egyesítve. A (g) csapkúpon (i)-nél alkalmazott át­törések vagy furatokon át a (d) csatornán beáramló gáz a szabályozó készülék bel­sejébe s innen (e) csatornán az elégetés helyére, a lángzókhoz juthat, ha (g) csap­kúp a (c) szabályozó test elforgatása ál­tal a megfelelő, vagyis az 1. és 2. ábrán látható helyzetbe állíttatik be. Ez esetben a szabályozó készülék be van kapcsolva és a gáznyomásra szabályozólag hat. Egy a csapkúpon kiképezett (k) kimet­szésen át, ha ez a (d) és (e) csatornák belső nyílásával szemközt állíttatik, a gáz

Next

/
Oldalképek
Tartalom