22385. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a nedvesség lecsapódásának meggátlására ózonfejlesztő készülékekben

vesség csapódik le, evvel a berendezésben j rövid zárlat létesül és (b) csévén áram folyik át. A (b) cséve (1) vasmagja ennek következtében mágnesessé válik, tehát al­kalmas berendezés segélyével jelzést ad­hat. így pl. egy harangot szólaltathat meg a cséve, vagy pedig, mint az adott kivi­teli módozatnál, egy (f) membránt hozhat erélyes rezgésbe, tehát ennek megszólalá­sát idézi elő. Hogy a folyadékréteg nagy ellenállását az áram legyőzhesse, nagy fe­szültségű áramot kell használni, mint az az ozonfejlesztőknél amúgy is szükséges. A folyadékréteg az áram fejlesztette hőha­tása alatt csakhamar eltűnik, de az áram megszakadása után újból létesül. Annak következtében, hogy a leírt berendezésben még szigorúbb föltételek uralkodnak, mint az ozon fejlesztőben, az ozon fejlesztő biz­tosan működhetik, mert a mint a levegő nedvességtartalma nagyobb, mint azt meg­engedjük, a berendezés ezt azonnal jelzi. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés vízhűtéses ozonfejlesztőkben a nedvesség káros lecsapódásának meg­gátlására, jellemezve egy a berende­zésben elhelyezett lemez, illetőleg szi­getelő anyagból készült test és egy, ezt a lemezt az ozonfejlesztőben ural­kodó hőmérsékletnél alacsonyabb hő­mérsékleten tartó vízhűtőberendezés ál­tal, mely azt idézi elő, hogy ha a le­vegő nedvességtartalma túlságosan ma­gas, először ez a lemez nedvesedjék meg, minek következtében a lemez egy áramforrásnak két a lemezzel összekö­tött sarkával létesít kapcsolatot és így a riasztó berendezés áramkörét zárja és hallható jelzést ad. 2, Az 1. alatt védett berendezés egy kivi­teli módozata, mely egy a transzfor­mátor egyik sarkával vezető kapcsolat­ban álló és egy szigetelő (a) lemezzel fölszerelt vezetőből készült (k) burko­latból áll, mely (a) lemezen egy egyik végével a (b) mágnes tekercselés egyik sarkával összekötött (d) vezető lemez van alkalmazva, a tekercselés másik vége pedig a transzformátor másik sar­kával van összekötve, úgy hogy ha a berendezésen átvezetett levegő nedves­ségtartalma növekedik, az (a) lemezen lecsapódó nedvesség az áramkört zárja és így áz áram az elektromágnest ger­jeszti, ez pedig egy fölötte alkalmazható membránt lengésnek indítja. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS BÉ8ZVÉNY. ARSASAG Nv<>MÍ>AjA BUDAPESTÉ

Next

/
Oldalképek
Tartalom