22293. lajstromszámú szabadalom • Automata levelek bélyegzésére és lebélyegzésére
érintkeznek és zárt, mihelyt ezen emel- [ tyűk egymásba kapaszkodnak. Ezen készülék működése a következő: Azon egyén, ki levelét bérmentesíteni és értékteleníteni akarja, első sorban a bérmentesítés összegének megfelelő egy vagy több pénzdarabot, a szekrény (A) nyílásán bedob, mely pénzdarab, vagy pénzdarabok (B C) emeltyű (B) karjára esnek, j úgy hogy ezen emeltyű lengő mozgásba j hozatván, (C) kar vége (E F) emeltyű kampó- j alakú (E) karjával kapaszkodásba jut, mi- [ által (P) elemből az elektromágneses ke- j resztül folyó áram záratik. Az elektro- ! mágnes ekkor (1) fegyverzetét magához húzza, miáltal a fegyverzet (I J) emeltyű (I) karjától távozik. A levelet (m) nyílásba helyezzük olyképen, hogy lebélyegezendő része (N) alapzaton nyugszik. Miután (I J) emeltyű szabaddá lett, azt (j) fogantyúnál fogva lefelé mozgatjuk és az(M) kölyűt a levélre nyomván, annak bélyegzése, valamint értéktelenítése a különféle jelzésekkel együtt eszközöltetik. Ha (j) fogantyút eleresztjük (i) rúgó az (I J) emeltyűt eredeti helyzetébe visszahozza és ekkor egyidejűleg (h) csavarorsó (F E) emeltyű (F) karjára nyomást gyakorol és azt, mint a rajzon szakadozott vonalakban látható lengő mozgásba hozza. Ezen mozgás folytán szabaddá lett (B C) emeltyű (FE) emeltyű (E) karjából kikapcsolódik, úgy hogy az áramkör megint meg van szakítva. Az elektromágnes (1) fegyverzetét (11) rúgó normális helyzetében visszahozza és (I J) emeltyűvel megint kapcsolódik. Az ily módon bélyegzett és lebélyegzett levelet ezután (Q) szekrénybe dobjuk. Ezen leírt készülék a találmány csak egy kiviteli alakját vázlatosan mutatja, de természetes, hogy azon különböző szerkezeti módosításokat és tökéletesítéseket eszközölhetünk, a nélkül, hogy a találmány | lényegétől eltérnénk. A bélyegző és lebé- | lyegző berendezés tetszés szerint lehet, j úgyszintén egy és ugyanazon szekrényben több bélyegző és lebélyegző berendezést helyezhetünk el különböző összegű bérmentesítések számára. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Automata levelek és effélék bélyegzésére illetőleg lebélyegzésére, illetőleg értéktelenítésére, jellemezve a (K) csap körül forgatható, a bélyegző és lebélyegző berendezéssel összekötött (I J) emeltyű által, mely, ha a bérmentesítés összegének megfelelő pénzdarabot a készülékbe dobunk, egy kéznyomással működésbe hozható. 2. Az 1. igénypontban védett automata, jellemezve az által, hogy (I J) emeltyű egy elektromágnesberendezéssel van olyképen összekötve, hogy a bérmentesítés összegének megfelelő pénzdarab bedobása után abból kikapcsolódik. 3. Az 1. igénypontban védett automata bélyegző és lebélyegző berendezése, jellemezve az (o) rúgóval fölfelé szorított és (J) emeltyűkarral lefelé nyomható (M) kölyű által, mely csak a bérmentesítés összegének megfelelő pénzdarab bedobása után működtethető. 4. Az 1. igénypontban védett automata elektromágneses kikapcsolója, jellemezve az (11) rúgó segélyével (L) elektromágnestől távol tartott (1) fegyverzet, továbbá (B C) és (E F) emeltyűk által, mely berendezés összműködése folytán (I J) emeltyű szabaddá lesz, ha a bérmentesítés összegének megfelelő pénzdarabot (B C) emeltyű (B) karjára dobunk. 5. Az 1. igénypontban védett automata, jellemezve az által, hogy az elektromágneses berendezés az (i) tekercsrúgóval eredeti helyzetében tartott (J I) emeltyűvel és a (h) csavarorsót hordó (H) emeltyűvel van összekötve. (1 rajzlap melléklettel.) PAJJ.A9 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.