22244. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő

Megjelent 11)01. évi augusztus hó 31-én. MAGY. tfifí KIR SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 22244. szám. IIle- OSZTÁLY­Acetylénfejlesztő. ROSENFELD MIKSA CS. ÉS KIR. TANÁR TESCHENBEN (OSZTRÁK-SZILÉZIA). A szabadalom bejelentésének napja 1901 márczius hó 22-ike. Elsőbbsége 1899 április 18-tól kezdődik. Az eddigi acetylénfejlesztők, melyeknél a vizet a kalcziumkarbiddal az által hoz­zuk érintkezésbe, hogy egy harangban el­helyezett karbidtartány a vízben lesülyed, mi mellett a fejlődött gáz a harangban összegyűlik, főleg azon hátránnyal bírnak, hogy az üzem megszakításánál igen lénye­ges utánfejlődés áll be és a gáz az elzáró vizet kiszorítja és folytonosan eltávozik. Ezen hátrány onnan ered, hogy a harang igen nagy vízfölület által van elzárva, mely lényeges vízelpárolgást eredményez, annyival is inkább, mivel a hőmérséklet is egyidejűleg nagy mértékben fokoztatik. Ezen hátrányt a jelen találmány szerint az által mellőzzük, hogy a harangot, mely­ben a gáz összegyűlik, lefelé egy csővé szűkítjük. Ez által, ha a harang gázzal megtelt, az elpárolgott víz által okozott utánfejlődés majdnem teljesen elkerülte­tik, mivel az elzáró víz fölülete a mini­mumra csökkentetett. A találmány értelmében továbbá egy ily gázgyüjtőharang alsó toldatára egyeizáró szerkezetet alkalmazunk, melyet kívülről a karbidtartány leszorítása által működésbe hozhatunk, és mely a gáznyomás megszű­nése után a víznek a harangba való be­hatolását megakadályozza. A mellékelt rajz egy ily acetylénlámpát függélyes metszetben ábrázol. (a) a víztartány, mely a (b) födővel el­zárható. Ezen födő fölül egy kis (c) cső­toldatot hord, melybe a gázfejlesztő van bedugva. Utóbbi a (d) karbidtartányból áll, mely lefelé szűkül és egy (e) harang­gal van összekötve. Az (e) harang alul egy szűk és rövid (f) toldattal bír, melyre egy rövid (g) tömlődarabka van tolva. A (d) karbidtartány fölül egy (h) csővé szű­kül, mely egy szárítóanyaggal (kalczium­karbid) töltött (i) szitahenger fölvételére szolgál és egy (j) peczekkel van ellátva, mely a (c) csőtoldat csavarvonalszerűen hajló (k) hasítékában van vezetve. A (j) peczek a (k) hasítékkal együtt bajonett-, elzárást képez, mely lehetővé teszi, hogy a (d) karbidtartányt az (e) haranggal együtt fölemelt, vagy lesülyesztett hely­zetben rögzítsük. A (h) cső fölső részébe az (1) lángzót csavarjuk be. Üzembevétel előtt az (1) lángzót lecsa­varjuk, az (i) szitahengert kivesszük és a (d) edényt borsónagyságú karbiddarabokkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom