22227. lajstromszámú szabadalom • Javítások telefonkapcsolásokon

-T— PB Megjelent 11)01. évi augusztus lió 31-éu. MAGY. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 22227. szám. vilii. OSZTÁLY. Javítások telefonkapcsolásokon. EGYESÜLT VILLAMOSSÁGI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG CZÉG BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 márczius hó 9-ike. -Jelen találmány telefonkapcsolásokon eszközölt olyan javításokra vonatkozik, me­lyek egyrészt a beszéd tisztaságát bizto­sítják, másrészt lehetővé teszik azt, hogy úgy fix transzmitteres mipt kézi mikrote­lefonos készülékeket egy és ugyanazon ty­pus szerint készíthessünk. A javítások a mellékelt rajzon sématikusan vannak föl­tüntetve. Az eddigi telefonkapcsolásoknál az auto­mata mindig csak a vonal egyik ágát kap­csolta át a beszéd illetve a fölhívás áram­körének zárása czéljából. Ezzel szemben je­len találmány szerint a kapcsolás olyan, hogy az automata egyik illetve másik állá­sában a fölhívásnak illetve beszédnek áram­körét teljesen megszakítja vagyis a vonal mindkét ágát a csöngő illetve a szekundér áramkör kontaktusaitól izolálja. Ezt például a következőképen érjük el: Az (A) automatához van vezetve az (1 2) szorítókon át a vonalnak mindkét (VI V2) ága, még pedig egymástól elszigetel­ten akképen, hogy az automata egy rajta elszigetelten megerősített (J) kontaktda­rabbal van ellátva. A vonal (VI) ága ma­gával az automatával, (V2) ága pedig az (I) kontaktdarabbal áll összeköttetésben.. Az automata által átkapcsolandó két áram­kör mindegyike két-két kontaktusban vég­ződik és pedig a csengő áramköre a (3 4), a szekundér^áramkör az (5 6) kontaktusok­ban. A megrajzolt helyzetben (VI) vonal­ág a (3) kontaktushoz, a (V2) vonalág pedig az (I) kontaktdarab útján (4) kon­taktushoz van kapcsolva, azaz a csöngő áramköre, van zárva, míg a szekundér­áramkör, minthogy a két áramkörnek egy közös kontaktusa sincs, teljesen izolálva van. Az automata másik állásában a (VI) vo­nalág (5) kontaktushoz, a (V2) vonalág pedig (I) kontaktusdarab' útján (6) kontak­tushoz van kapcsolva, vagyis a szekundér­áramkör zárva van, ellenben a csöngő áramköre teljesen meg van szakítva. Az áramkörök ilyetén módon való tel­jes különválasztásának főképen az aczélja, hogy elkerüljük azt, hogy esetleg a csön­gőn — különösen ha még egy külön csöngő is van bekapcsolva — áramleveze­tés ne történhessék, mert ez által a be­széd gyöngülne és tisztasága csökkenne. Ezt a czélt az ismertetett kapcsolással tel­jesen elérjük. Továbbá a primér-áramkörben azonmó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom