22130. lajstromszámú szabadalom • Csukott közúti kocsi, mely az ablakoknak a tető alá tolása által nyitott kocsira alakítható át

22130. szám. v/g. OSZTÁLY. Csukott közúti vasúti kocsi, mely az ablakoknak a tető alá tolása által nyitott kocsira alakítható át. BRILL A. JOHN GYÁROS PHILADELPHIÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 márczius hó 4-ike. Megjelent lí)01. évi augusztus lió 21-én. MAGY. tfg| KIK. SZABADALMI 11111 HIVATAL SZABADALMI LEIRAS A jelen találmány tárgyát olyan csu­kott közúti vasúti kocsi képezi, mely az ablakoknak a tető alá tolása által nyitott kocsira alakítható át. Az újat és a talál­mány jellemzőjét az képezi, hogy a két kocsioldal tolóablakai a tető alá tolásuk alkalmával egymáshoz képest akként el­tolódnak, hogy a tető alá tolva egymást födik. A jelenleg használatban lévő, egy­mással csuklósan összekötött tolóablakok a tetőűrbe való betolásuknál ama hátrányt mutatják, hogy e közben teljes hosszukat megtartják és így a fölvételükre szolgáló tetőűrt a szokásosnál szükségképen nagyobb szélességűre kell készíteni. A jelen találmány e hátrányt igen czél­szerűen megszünteti, úgy hogy a talál­mány tárgya keskenyvágányú vasúti kocsik­nál is alkalmazható. Azonkívül a kereszt­irányban elrendezett ülőpadok a jelen ta­lálmány tárgyánál nem a kocsi függélyes oszlopaihoz, hanem ezek között a kocsi falburkolatához vannak alkalmas módon erősítve, úgy hogy a kocsi szélességi mé­reteit ezen megerősítési mód is jelentéke­nyen csökkenti. Egy az előzőkben általá­nos ismertetőjelei által jellemzett közúti vasúti kocsit, ennek egy kiviteli alakját föltüntető rajzok alapján, a következők­ben berendezése és működése tekintetében körülményesebben fogunk tárgyalni. A mellékelt rajzokban: la. ábra egy a jelen találmány értelmé­ben szerkesztett közúti vasúti kocsi füg­gélyes metszete, a hol a kocsi, egyik ol­dalon mint nyitott, másik oldalon mint csukott kocsi van bemutatva, a 2a. ábra a kocsit az la. ábra x—x vo­nala mentén vett vízszintes metszetben mu­tatja, az ülőpadok elrendezésének föltünte­tésével. 1. és 2. ábrák a csukott, illetőleg a nyitott kocsi egy-egy részét függélyes metszetben ábrázolják. 3. és 4. ábrák a kocsi tetőűrét az 1. és 2. ábrákhoz hasonlóan, de nagyobbított lép­tékben mutatják. 5. és 6. ábrák a fölső, illetőleg az alsó tolóablak elülnézetét. 7. ábra az egymáshoz reteszelt tolóab­lakok perspektivikus képét a tető alá tolt helyzetben. 8. és 9. ábrák a kocsi csukott állapotá­ban közös függélyes síkban fekvő toló­ablakoknak föltolásuk alkalmával egymás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom