22097. lajstromszámú szabadalom • Nyomóközeg által hajtott erőgép

Megjeleni 1901. évi augusztus l><> 19-én. MAÜY. szabadalmi KIR. hivatal SZABADALMI LEÍRÁS 22097. szám. V/d/3. OSZTÁLY. Nyomóközeg által hajtott eró'gép. LAMBERTI FERENCZ MECHANIKUS GENUÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 február hó 12-e. Jelen találmány tárgya nyomóközeg ál­tal működtetett erőgép, melynél a nyo­más alatt álló közeg egymás után több, spirálisan meggörbített és a forgástengely­hez erősített csövön vonul át, hol ezen csöveknek mindenike kapcsolatban áll az utána következővel a gép forgó részében kiképezett csatornák közvetítésével. A nyomóközeg állandóan körülvétetik a forgó rész által és pedig az utóbbiba való beáramlásától egészen kiáramló síig. Ezen elrendezésnek az a czélja, hogy elkerültes­sék a nyomóközegnek egyidejűleg egy moz­gásban lévő és egy álló géprésszel való érintkezése s ez által míg egyrészről ta­karékosság érhető el a hajtóközeg fogyasz­tásában, másrészről a súrlódás is teteme­sen csökkentetik. Legyen az 1. ábrán (A—B) egy mind­két végénél nyitott, végig egyenletes ke­resztmetszettel bíró, spirálisan meggörbí­tett cső. Tegyük föl, hogy ezen cső egy a spirális központjával összeseső és annak síkjára merőleges tengely körül forgatta­tik az említett ábrán (V) nyíllal jelölt irányban. Ha most már azon (R) térbe, melyben a csőnek (A) torkolata helyet foglal, nyomás alatt álló közeget veze­tünk be, úgy a csőnek (A) torkolata for­gásközben folytonosan fölveszi annak egy részét, mely az után a cső belsejébe jut, ámbár az (A) térben nem bír a torkolatra merőlegesen álló sebességgel, hanem csak­a tengelyhez képest sugárirányban mo­zog. Ily viszonyok között a nyomóközeg nem nyer a cső hosszirányának megfelelő se­bességét, hanem (hasonlóan oly csavar­anyához, a melybe a csavarorsó belecsa­varoltatik) a kifolyási nyílásig sugárirány­ban való folytonos eltolódás közben érke­zik. E közben kiterjeszkedik, mivel foko­zatosan mindig nagyobb tért kell kitöl­tenie, a mint a tengelytől eltávolodik és ily módon oly munkát eredményez, mint egy egyetlen hengerrel bíró gép szolgál­tatna akkor, ha úgy a belépő, mint az el­távozó nyomás egymással egyenlővé tétet­nék. A cső forgási irányának ellenkezőnek kell lennie azon iránnyal, a mely felé a spirálisnak vezérsugára (radius vector) nö­vekedik. Hogy a súrlódás a nyornóközeg és a cső között lehetőleg csekély legyen, a cső belső fölületét oly simára kell készíteni, a mennyire csak lehetséges. A csőnek álló, illetőleg nyugalmi hely­zetéből mozgásba való hozatala két külön­böző módon eszközölhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom