22029. lajstromszámú szabadalom • Újítás hintalovakon

Megjelent 1901. évi augusztus lió 10-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 22029. szám. VI/d. OSZTÁLY. Újítás hintalovakon. GRÁF GYÖRGY MÁZOLÓSEGÉD BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1900 julius hó 27-ike. Jelen találmány tárgya egy újítás hinta­lovakon, melynek czélja azt tolókocsi gya­nánt is használhatóvá tenni. Ezen czél el­érésére a tolókocsi kerékpárjai a hintaló gördülő deszkájára erősített egy-egy kar­párra alkalmaztatnak, oly módon, hogy mi­dőn a tolókocsit hintalóvá akarjuk átala­kítani, a kerékpárt a karpár másik vég­pontja körül elfordítva, a hintáló gördülő deszkája fölé hozzák, mely helyzetben rög­zítve a hintaló használatát nem akadá­lyozzák. A mellékelt rajzon oldalnézetben látható egy ilyen játékszer. A (g) tengely körül fordítható (c) karra (j) tengelyen forgó (b) kereket erősítjük és azt (d) dróthoroggal (f) fülbe akasztjuk. Ezen helyzetében (j) tengely az (a) gör­dülő deszkának feküdve támpontot képez és mint tolókocsi használható; ha már most (c) karral (b) kereket (j) tengely által egybekapcsolt párjával együtt (g) tengely körül (bl cl) helyzetbe hozzuk és ott (dl) horoggal (fl) fülbe erősítjük, hasonlóké­pen járván el a (b2) kerékpárral, előáll a hintaló. A (c) karpár a kerék belső és gör­dülő deszka külső, a (d) horog pedig az (a) gördülő deszka belső oldalán alkalmazhat legczélszerűbben. Lehet azonban megfor­dítva, vagy mindkettő egy helyütt is. SZABADALMI IGÉNY. Újítás hintalovakon, jellemezve a hintaló gördülő deszkájának mellső és hátsó részére elforgathatóan szerelt (b b2) kerekek által. i2 rajzlap melléklettel.) PALLAM RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÍJA BUDAPBSTFCN

Next

/
Oldalképek
Tartalom