21978. lajstromszámú szabadalom • Áramhozzávezetés kétgépes rendszerű elektromos ekék számára
— 2 — egymás mögé kell akasztani. Ezt azonban a gyakorlatban nem lehet mindig megvalósítani, minthogy ez esetben az egész vonat körülbelül 25 m. hosszú lenne. Nyilvános országutakon való járatása egy ily hosszú vonatnak azonban rendőrileg sincs megengedve, azonkívül pedig ez számos hídnak és útátjárónak túlságos túlterhelését okozná. A 89108. sz. német szabadalomban tárgyalt géprendszernél, melynél egy az eke vontatókötelébe fektetett réz-ér szolgál egyik vezetékül a két gép között, míg a másik vezetékre még külön, mint szállítható vezetékre van szükség, a kocsiknak a munka helyére elektromos erővel való szállítása ki van zárva, igás állatok alkalmazása tehát okvetlenül szükséges, minthogy a motoroknak mindig csak egyike működhetik a másik mögé kapcsolva. A 88916. sz. német szabadalom szerint a mező egyik oldalán egy gőzekemozdony, másik oldalán pedig egy elektromos motoros kocsi jön alkalmazásba. Ez utóbbi energiáját egy kábelen át a gőzmozdonyon elrendezett áramfejlesztőből kapja. Ezen elrendezésnél, mint említettük, lehetetlen mindenik motoros kocsit külön és csakis egy helytálló vezetékkel kapcsolatban szállítani, azonkívül pedig ezen elrendezésnél meglevő erőforrások pl. szesz-, czukor-. keményítőgyárak gőzgépeinek és esetleg a közelben levő vízmótorok fölhasználása ki van zárva. Ezen elrendezésnél is egyik készüléket, illetőleg a csekély súlyról, valamint a motoros kocsiknak a gőzekékhez viszonyított csekély beszerzési áráról már eleve le kell mondani, mi mellett még a szénnek és víznek a mindenkori munkahelyre való körülményes szállítása is kellemetlenséget képez. Az elektromosan hajtott kétgépű rendszerben mindegyik rejlő hiányok megszüntetése czéljából a jelen találmány szerint két motoros kocsi van alkalmazva, melyek egyike a szántásnál kábele által maga van közvetlenül az áramforráshoz vezető fővezetékhez kapcsolva, másika pedig egy a két motorkocsi között a mezőn a szántott barázdákkal párhuzamosan fekvő kábel által az első motoros kocsi kontaktus készülékével van összekötve. A szántás helyére való szállításkor azonban mindegyik mótoroskocsi a másiktól függetlenül a helytálló vezetékhez kapcsolható. Nem okvetlen szükséges, hogy a mótoroskocsik közvetlenül a helytálló vezeték alatt járjanak, amennyiben azok egy kábel segélyével ezen vezetéktől (500 m-ig terjedhető) nagyobb távolságban is mozoghatnak. Ezáltal a szántandó föld számára való tetemes mennyiségű helytálló vezetéket takarítunk meg, amennyiben egy nagyobb terület számára csak oly helyt állóan fektetett vezetékhálózatra van szükség, melynek egyes vezetékei körülbelül 2 km.-nyire vannak egymástól. Ezen a drága vezetékben eszközölt nagy megtakarítás ezen új áramhozzávezetőrendszernek különös előnyét képezi. Emellett a kocsiknak a munkahelyre való szállítására a helytálló vezetéktől esetleg nagyobb távolságban lévő jobb utakat is föl lehet használni. A mellékelt rajzon az új ekerendszer teljes elrendezése van föltüntetve. A két mótoroskocsi üzem közben a fölszántandó mező két oldalán állnak. A (g) fővezetékkel szomszédos mótoroskocsi a barázdákkal párhuzamos tengellyel bíró (e) kábeldobbal, a mező másik oldalán lévő másik mótoroskocsi pedig a barázdákra merőleges tengelyű (f) kábeldobbal van ellátva. A (g) fővezetéktől a két- illetve háromvezetékű (a) kábel vezet az (e) dobhoz. Ezen dobnak kontaktuskészűlékéhez a második motoros kocsihoz vezető kábel végei akként vannak alkalmas módon hozzákapcsolva, hogy az áramvezetés a dob forgása által nem szakad meg. A (b) kábel, mely az alkalmazandó áram minőségéhez képest két- vagy háromerő lehet, egy a billentető eke oldalán elrendezett (d) csuklós kainak görgői között vezettetik. A (d) kar az ide-oda menő ekéhez akként van hozzákapcsolva, hogy a kábel mindig lazán fekszik a földön. Ezen elrendezés folytán a vontatókötele által ide-oda húzott eke az ezen vontatókötél mellett fekvő kábelt minden menet alkalmával a