21942. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kemény magú és lágy fölületű aczéldrót előállítására
Ha pedig a széntelenítendő aczélat, egy i megfelelően kiképezett muffolán keresztül akarjuk vezetni és azt ily módon fokozatosan egész hosszában akarjuk szénteleníteni, úgy a muffola két végére két-két kerületén vájattal ellátott rézgörgőt alkalmazunk, melyek között azután az aczélat keresztülvezetjük. A muffola egyik végén alkalmazott görgők, vagy csigák tengelyei az áramvezeték egyik sarkával, a másik végén lévő csigák tengelyei pedig a vezeték másik sarkával vannak összekötve. A széntelenítőporba részint már a széntelenítendő aczél vezeti az áramot, részben pedig a görgők tengelyeivel összekapcsolt, illetve azokon csúszó vasszalagok, a muffola belsejébe körülbelül 30 czm.-nyire belenyúlnak. Mindkét esetben tehát a széntelenítendő aczél és a széntelenítőpor szolgál az áram vezetésére. Hangsúlyozzuk, hogy az elektromos áram alkalmazása ezen széntelenítő eljárásnál nem okvetlen szükséges, hanem csak a széntelenítés gyorsítására használtatik. A fönti eljárás szerint többé-kevésbé széntelenített aczélat szokásos módon vagy mind-i járt a kellő alakra húzzuk, vagy előbb megedzzük és azután húzzuk. Megjegyzendő még, hogy hatalmunkban áll, hogy a széntelenítő eljárás megnyújtása által a széntelenítést tetszőleges mélyre hatoltassuk az aczél belsejébe. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás kemény magú és lágy fölületű aczéldrót előállítására, jellemezve az által, hogy a körkeresztmetszetú aczélat, vagy hengerelt drótot porrá tört friss vörösvaskőnek, vörösvaskőből készült vasrévének, finoman eloszlott szénszegény vasnak és quarczhomoknak a mindenkori szükségletnek megfelelő keverékének hozzáadása mellett veresizzásra hevítjük és megelőző edzés mellett, vagy anélkül ismert módon a kellő alakra húzzuk, mi mellett a széntelenítő eljárás gyorsítása czéljából a széntelenítőpor és széntelenítendő aczél ennek kellő föl hevítése után egy állandó elektromos áram hatásának tehetők ki, amikor is a széntelenítési folyamat tartamát a széntelenítés behatolásának kívánt fokához képest szabályozzuk. CALIAS BÉeZVÉrtYTÁRőASÁQ NYOMDÁJ* BUOAPB8TON.