21914. lajstromszámú szabadalom • Eljárás aluminiumnak aluminiummal való egyesítésére
- 2 el, hogy az egyesítendő daraboknak vakarás útján fényesített végfölületeit, a fém vastagságához képest körülbelül 5—10 mm. szélességben egymásra helyezzük és azokat fújtatóval addig hevítjük, .míg a fém épen föl kezdi venni az említett lágy konzisztencziát. Ha ez eléretett, akkor a kritikus hőmérséklet föntartása mellett az egymásra helyezett részeket kalapáccsal mindaddig megmunkáljuk, míg a két rész egymással bensőleg egyesült. Kihűlés után az egyesítés annyira tökéletes, hogy bármilyen ütést, lökést és hőmérsékletváltozást elbír, a nélkül, hogy szétválna. Ilyen módon pl. csöveket lehet egyesíteni, melyek ugyanazt a nyomást kibírják és épen úgy viselkednek, mint a varrat nélküli húzott csövek. A szakember rögtön belátja, hogy ezen művelet az összekötendő darabok bizonyos alakjához nincs kötve és ennélfogva lehetővé teszi a legkomplikáltabb készülékeknek tiszta alumíniumból való előállítását. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás alumíniumnak alumíniummal való egyesítésére, jellemezve az által, hogy az egymással egyesítendő fölületeket együttesen olyan hőmérsékletnek vetjük alá, melynél a fém, a nélkül, hogy a hegesztést akadályozó oxydréteget képezne, lágyulni kezd és azután ezen helyeket kalapáccsal vagy más módon mindaddig munkáljuk, míg a varrat úgy szólván eltűnik és a két egyesítési fölület homogén egészet képez. PALLA8 RÉSZVÉNY TÁR8ASÁG NYOMt>ÁJA BUDAPESTEN.