21822. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gyökereknek és más idegen anyagoknak kiválasztására a tőzegből
alatt alternáló ide-oda mozgást végez. Ezt a mozgást alkalmas berendezés létesítheti, melyet mint a találmány tárgyát nem képező, ismert berendezést nem irunk le. A (G) garat egy vágány fölött van elhelyezve, mely vágányon a (K) szekrénykocsi fut. A berendezés működési, illetőleg használati módja a következő: A nyers tőzeget a (C) garatba dobjuk, melyben azt a (d5) tövisszerű nyujtványok mozgásban tartják, illetőleg föllazítják, úgy hogy a tőzeg a lejtős helyzetű (D) hengerbe juthat. A gyökerek és a többi idegen tárgyak okvetlenül eljutnak a henger végéig és itt kihullanak, míg a tőzeget magát a dob léczei, mikor az ezekkel érintkezésbe jön, szétmorzsolják és így fölaprózzák, hogy ily módon a léczek között a szállító csigába hulljon, mely azt az (El) nyílásig viszi. A nyíláson áthulló tőzeget az (F) csavar szállítja a (G) garathoz. A garat fenekén van a fölterítő berendezés elhelyezve, mely a (H Hl) rostélyokból áll. A fölaprózott tőzeget, ha az a garat fenekéhez jut, a berendezés rétegekben, legczélszerűbben egy szekrényben egyenletesen kiteríti, miért is módunkban áll, hogy a leírt berendezés segélyével ne csak a gyökereket és más egyéb idegen anyagokat távolítsuk el tökéletesen, hanem hogy a fölaprózott tőzeget a sajtolás előtt egyenletesen kiterítsük. Ez az eljárás azért czálszerű, mert ekkor a sajtoláshoz szükséges erő minimális. A föntebb leírt berendezésnek az is nagy előnye, hogy a szilárd csomós tőzegdarabokat fölaprózza, tehát a tőzeget a sajtolásra alkalmasabbá teszi. Azonkívül a tömegre ható nyomás is minden ponton egyenlővé válik. Hogy a nyers tőzeg bevezetését szabá-I lyozhassuk, a (C) garatban czélszerűen egy I (h) tolókát is alkalmazhatunk. SZABADALMI IGÉNYEK. ' 1. Berendezés gyökereknek és más idegen anyagoknak eltávolítására a tőzegből, mely egy a (C) töltőgarathoz csatlakozó, az (A) burkolat által körülvett, két oldalt nyitott és a töltési végén (d5) tövisnyújtványokkal ellátott, forgatható léczdobból áll, melynek tövisnyujtványai a tőzeget fölaprózzák, annak egyenletes bevezetését biztosítják és az idegen anyagokat a dobba behúzzák, míg a fölaprózott és tiszta tőzeget a dob alatt lévő (Al) csatornában alkalmazott szállító berendezés vezeti tovább. i 2. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli módozata, melynél a léczdob a dob tengelyére szerelt (d) karokból, (dl) gyűrűkből, a sugárirányban elhelyezett (Dl) léczekből és a léczek közepén átvezetett, a léczek között fölhúzott (d4) csövekkel ellátott és a léczek közepén alkalmazott nyílásokon átvezetett (d3) gyűrűből áll. 3. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli módozata, melynél a léczdob alatt lévő csavarburkolathoz egy az (F) szállító csavart körülfogó (FI) burkolat csatlakozik, mely a tőzeget a (G) garaton a (H) rostélyhoz vezeti, mely alatt a (Hl) rostély mozog ide-oda. il rajzlap melléklettel.) PÁLLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPEST6N.