21771. lajstromszámú szabadalom • Önműködő beiktató különböző teljesítményű transzformátor csoportok számára

- 2 -is alkalmas legyen, nem elég a gerjesztés tekervényszámát a beiktató transzformátor maximális áramerőssége szerint meghatározni, úgy hogy az armatúra mozgatására szükséges ampére tekervényszámot a maximális ampéreszámmal elosztjuk, hanem minden számottevő nagyságot, mint: tekervényszámot, mágnesmagot, ellensúlyt, az armatúra távolságát mind teljesen meg kellene változtatni és újból egymással összeegyeztetni, mi mellett még mindig igen kérdéses marad, vájjon lehetséges volna-e ezen összeegyeztetést minden esetben keresztülvinni. Az azonban kétségtelen, hogy annyiféle készüléket kellene szerkeszteni, ahány féle kombinácziója a transzformátorcsoportoknak a gyakorlatban előfordul vagy előfordulhat, miáltal úgy a készülékek gyártása, mint azoknak használhatósága igen sokat szenvedne. Azonban a törzsszabadalom és a 14761. sz. pótszabadalomban védett önműködő kapcsoló egységes kivitele mindenféle kombinácziója mellett a transzformátorcsoportoknak, egyszerű eljárással és eszközökkel föntartható. Mellékelt rajzban a legszélsőbb esetek egyike van föltüntetve, melynél t. i. egy 0.5 kilowattos transzformátornak jut a föladat egy 10 kilowattost pontosan akkor bekapcsolni, amidőn az összáram 5 ampéret ért el. Az (E) elektromágnesek ebben az esetben 160 tekervénnyel kellene bírnia, hogy armatúráját a kellő pillanatban magához vonzhassa. De még ezen magas tekervényszám sem volna elégséges ahhoz, hogy a bekapcsolás megtörténte után az armatúrát fogva tartsa, miután a most parallel kapcsolt két transzformátor közötti eloszlása az 5 ampérenek, ha ezek szakszerűen és normálisan vannak méretezve, a megkivánt czélra egyáltalában nem volna elegendő. Ugyanis az elektromágnes a szükséges 400 ampére tekervény helyett, csak 38-al gerjesztetnék. A szükséges ampéretekervényszámot azonban elérhetjük, úgy hogy a kisebbik (TI) transzformátor transzformácziófokát oly módon változtatjuk meg, hogy annak szekundér feszültsége üres járatnál valamivel nagyobb, mint a (T2) é. Ezáltal hatalmunkban van a két transzformátor között az áramelosztást olyanná tenni, hogy a bekövetkezett parallelkapcsolás után a (TI) transzformátor 2,5 ampéret ad és a (T2) transzformátor adja az áram másik felét. Ezáltal tehát az ármatura fogvatartására szükséges ampéretekervényeket biztosítottuk, azonban ezen eljárás a gyakorlatban annyiban volna elvetendő és keresztülvihetetlen, amennyiben a (TI) transzformátor normális belső ellenállása mellett annak túlterhelése ki nem volna kerülhető. Hogy ezen körülménnyel is számoljunk, a feszültségen kívül a kis transzformátor áramkörének ellenállását is megfelelően emelnünk kell, hogy növekvő áramerősségnél a feszültségveszteség ezen ágban aránylag nagyobb legyen, mint a (T2) transzformátor áramkörében. Az ellenállás növelése azáltal érhető el, hogy egy szabályozható (R) ellenállást iktatunk az áramkörbe, vagy, hogy az (E) elektromágnes vékony tekercselését úgy méretezzük, hogy kellő ellenállást fejtsen ki. Egy harmadik módszer abban áll, hogy már a kis transzformátor előállításánál ügyelünk arra, hogy az megfelelően nagyobb belső ellenállás és magasabb feszültség által a megkivánt kapcsolási czélnak megfeleljen. De a kis (TI) transzformátor szekundér áramkörének ezen feszültség és ellenállásváltozásai által a már beiktatott (T2) transzformátor kikapcsolása vált kérdésessé, miután (TI) növelt feszültsége folytán még akkor sem válhatik árammentessé, ha az összes fogyasztási helyek ki vannak kapcsolva. A (T2) transzformátor szekundér tekercselése ugyanis még mindig zárt áramkört alkot, melyben állandó potentiálkülönbség van. Ezen eventualitáson az által lehet biztosan segiteni, ha a kapcsoló mágnes tekercselését oly módon választjuk ketté, hogy egy-egy részt kapcsolunk mindegyik transzformátor áramkörébe és hogy a két tekercselés mágnesező hatása egyirányú legyen, amint az a rajzon (E)-nél föl is van tüntetve. A transzformátorcsoportnak egyrészt, más