21763. lajstromszámú szabadalom • Őrlő kőjárat ellenkező irányban forgó őrlőkövekkel
vevő (h) tokban íölfogatik és folytonosan | vagy időről-időre ebből kibocsáttatik. Különösen kemény anyag megőrléséfiél, mint pl. kvarcz, flint s efféléknél, tűnik ki a kövek ezen egymásutáni (successive) őrlőképességének előnye, mert a durvább kemény részek vagy véletlenül bekerült vas, nem hatolhat a keskeny őrlő íölületre, hanem a nagyobb központi részben visszatartatik, míg szét lesz darabolva, s csak ezután hatolhat a keskeny őrlési fölületre SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Őrlő kőjárat ellenkező irányban forgó őrlőkövekkel, az által jellemezve, hogy j a két egymáshoz fordult oldalukon őr- 1 lési fölülettel ellátott kövek egy-egy vízszintes tengellyel bírnak, melyek közül az egyik üres s ez utóbbin át vezettetik az őrlendő anyag az őrlő fölületek közé. 2. Az 1. igénypont szerinti őrlő kőjárat, oly berendezésekkel ellátva, hogy az őrlési fölületeken, kezdettől a közepe felé lépcsőszerű bemélyedések vannak, azon czélból, hogy esetleg bekeveredett idegen anyagok (vas, aczélszög stb.) a keskeny őrlési fölületre való belépésük előtt visszatartatnak addig, míg a nagyobb térben annyira szétdaraboltatnak (szétzuzatnak) hogy a nélkül, hogy az őrlési fölületet megrongálnék, a keskeny őrlési fölületre beléphetnek. tl rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁB8A8ÁG NYOMDÁJA BU0APE8T6N •