21721. lajstromszámú szabadalom • Újítás fényképeknek természetes szinekben való szemléltetésére szolgáló készülékeken
- a -gíttatik meg. Egy forgattyú vagy óramű segélyével, melyek egy pénzdarab bedobása által tetszőleges módon váltatnak ki, a tükrök fokozatosan a készülék belsejébe és a látótérbe vitetnek és így alkalmas mechanikai berendezés által végre pontosan azon helyzetbe jutnak, amelyben a tükrök által szemléltetett két kép a közvetlenül látható képpel egymást fedi. E mellett automaták számára a mechanizmus úgy lehet berendezve, hogy a tükrök bizonyos idő múlva ismét eredeti nyugalmi helyzetükbe jutnak vissza. A tükröket mozgató mechanizmus a közvetlenül látható képet megvilágító fehér reflektort a tükrök mozgatása alkalmával úgy elmozgathatja, hogy a közvetlenül látható képet egy mögötte lévő sárga reflektor világítja meg. A mozgó fehér reflektor azonban nem okvetlen szükséges, mivel enélkül is, csupán a tükrök mozgatásával, a színes kép keletkezése világosan szemléltethető és emellett a sárga képnek fehér-fekete színekben való bemutatása azáltal eszközöltetik, hogy a sárga tükör annyira visszahajlik, hogy a sárga képre merőlegesen álljon és a fénysugarak a szemlencse optikai tengelyében elhelyezett fehér felületről lépnek a szembe. Először tehát a sárga színnek megfelelő képet látjuk fekete-fehér tónusban, ezután emelkedik a sárga tükör és az először látott képnek megadja a sárga színt, mire a másik két tükörben, melyek a forgási tengelyükhöz viszonyított állásuk folytán egymásután jutnak a látótérbe, egymásután látjuk a vörös és kék képeket, míg mind a három egyszínű kép egymásra tolódása folytán a természetes színű kombináiczós kép áll elő. A mellékelt rajzon egy ily szerkezet foganatosítási alakja van bemutatva és pedig: 1. ábra a készülék részleges függélyes metszetben, a tükrök nyugalmi állapotban, 2. ábra az 1. ábra baloldali nézete, 3. ábra a készülék részleges függélyes metszete, a tükrök működésben vannak, 4. ábra a 3. ábrának baloldali nézete, 5. ábra a készülék oldalnézetben és részleges metszetben, mely a sárga tükör mozgatására szolgáló szerkezetet tünteti fel; a sárga tükör nyugalmi helyzetben van. 6. ábra ugyanaz, csakhogy a sárga tükör működő helyzetben van. (a) és (b) a két mozgó tükör. Az (R) vörös képet az (a), a (B) kék képet a (b) tükör szemlélteti. Az (R) vörös pozitív színezését az (R) vörös fényszűrő, a (B) kék pozitív színezését pedig a (B') kék fényszűrő adja. Az (a) és (b) tükröket a (c) lemez hordja és ez utóbbival együtt a (d) tengely körül forognak. A mozgatást az (e) koronggal eszközöljük, melynek kerületén a (c) lemezre erősített (g) tartón alkalmazott (f) csiga gördül. Az (e) korong tengelyén, annak hajtására egy fogaskerék lehet elrendezve (2. és 4. ábrák), azonban a hajtás közvetlenül kézzel is történhetik a korong tengelyére alkalmazott forgattyú segélyével. A korong úgy van szerkesztve, hogy 1 /i körülforgásnál a nyugalmi helyzetből a működő helyzetbe hozza a tükröket, a további 1 /í fordulat alatt a tükröket működő helyzetükbe viszi vissza. A tükrök nyugalmi helyzeténél, amint azt az 1. ábra mutatja, a kis csiga az (e) korong szívalakú kivágásában van. A korong for gatásánál, bármely irányban történjék is az, a csiga ezen kivágásból a korongnak konczentrikus kerületére vezettetik. Amint ez megtörtént, a tükrök a 3. ábrában vázolt helyzetbe jutnak, melyben a három képnek a (C) sárga tükör által megvilágított (C) sárga pozitív kép síkjában való pontos fedése következik be. A tükrök addig maradnak működő helyzetükben, míg a csiga a korong konczentrikus kerületén mozog, amint pedig ezt elhagyja, a tükrök visszafelé mozognak, míg a csiga ismét a korong szívalakú kivágásába nem jut. Az (e) korong helyett természetesen minden más alkalmas eszköz alkalmazható, mely a tükröknek hasonló mozgatását eredményezi. A harmadik, sárga (Gl) tükröt éppen úgy mozgatjuk, mint a (c) lemezt az (a, b) tükrökkel és pedig a sárga tükör mozgatását egy második (i) excenterrel eszközöljük, amely az (e) excenter tengelyére van erő-