21698. lajstromszámú szabadalom • Elektródalemezek villamos akkumulátorok számára
— 2 -Vannak elrendezve. Az (a) lemez képezi ennélfogva a (b) lemez burkolatát, mely amannál jóval kisebb átmérővel bír. Ugyan ily viszony áll fönn egyrészről a (b) lemez és másrészről a (c) lemez között. Ezen (a b c) lemezek mindegyike bizonyos számú (a2), illetve (b2), illetve (c2) és (a3), illetve (b3), illetve (c3) lapos sima fallal bíró (a' b' c') csatornából áll. A két (a' a2), illetve (b' b2) fal egymást olyan szögben metszi, mely czélszerúen 90°-nál kisebb, de lehet esetleg 90°, sőt ennél nagyobb is. Az összes lemezek függélyes (d) ólomszalagok segélyével vannak egymással összekötve, melyek mindegyikével minden egyes csatorna össze van forrasztva. A függélyes (d) szalagok helyett másképen elhelyezett szalagok is alkalmazhatók, melyekhez az egyes csatornák hozzáforrasztatnak. Ezen (d) szalagokkal a rajzban föl nem tüntetett elvezetőszalagok vannak összekötve, melyeken a szorítók vannak elrendezve. Minden egyes (a' b' c') csatorna köralakú, azonban nem képez önmagában zárt, hanem valamely ponton nyilt kört, a mennyiben minden csatorna (e) hasadékkal bír, mely a bevezetésben említett előnyös hatást idézi elő. Ezen megbeszélt síkfalú (a' b' c') csatornákon kívül természetesen hullámos vagy hajlított falú csatornák is tekintetbe jönnek, így pl. oly csatornák, melyek a 4. és 6. ábrákban vaunak fültüntetve. Ezen csatornáknál a hullámos (f) emelkedésekkel (bordák) bíró falak vagy szüg alatt (4. ábra), vagy teknőszerűen (6. ábra) érnek össze. A 3. ábrában a csatornák más kiviteli alakjai is láthatók. Ezen ábra I., II., III., IV. és V. részekből összeállított csatornát mutat. Tévedések elkerülése végett e helyütt hangsúlyozom, hogy a gyakorlatban egy és ugyanazon csatornán át nem alkalmazzuk ezen I., II., III., IV. és V. részeket hanem ezen ábra csak annak föltüntetésére szolgál, hogy az I., II., III., IV. és V. csatornadarabok valamelyike, valamint hasonló csatorna darabok, derékszögű, kerek vagy spirálalakú csatornák és elektródalemezek előállítására használhatók föl. Ezen találmány lényegét tehát a spirálisalakú csatornák alkalmazása képezi, melyek egy tetszésszerinti keresztmetszetű egységes testet alkotnak. Ezen spirálisalakú csatornákat az 1. ábrában föltüntetett módszerhez hasonlóan állítjuk össze és az egyes csatornákat merevítő szalagokkal egybeforrasztjuk, mi által az egész erőssé és szilárddá válik. Miután a lemezek csak a Planté-féle formáláshoz vannak szánva, a csatornákat nem töltjük ki töltőmasszával. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektródalemez, mely Planté-féle formálást igenyel, mely tetszőleges keresztmetszetű egymásba helyezett csatornákból áll, melyek hozzáforrasztott ólomszalagokkal tartatnak össze, jellemezve az által, hogy az egyes csatornák nem alkotnak magukban zárt egészet, hanem hasítva vannak. 2. Az 1. igény szerinti elektródalemez egy kiviteli alakja, mely tetszőleges kereszt-I metszetű, egymásba helyezett spirális ! alakú csatornákból áll. (1 rajzlap melléklettel.) m1xa8 részvény társasig nyomdája euoapsstbn.