21677. lajstromszámú szabadalom • Eljárás üvegnek szén segélyével sárgára, vörösre, barnára és feketére való festésére
- 2 -kapjon, addig, mint aztaföltalálónak számos kisérlete igazolta, a barnaszénnek már egy harminczadrésze is elegendő ugyanazon hatás elérésére. Yasoxyd adagolásánál illetve nagy vastartalmú üvegkeverékeknél, melyek különösen palaczkgyártásnál használtatnak, a barnaszénnek festő ereje még hatásosabb, itt ugyanis az üvegkeverék súlyának már egy negyvenedrésze is elegendő arra, hogy vele a vastartalmú üveget barnaszénnel sötétbarnára, sőt középbarnára fessük. Ha pedig e vastartalmú keverékhez egy huszadrész barnaszenet adagolunk, akkor a festés oly intenzív, hogy a palaczk fekete szint nyer, mely az átláthatlanságig fokozódhatik. Hogy pedig e tény-körülmények minő jelentőségűek az üveggyártásnál, kitűnik abból, hogy 100 kg. mangánszuperoxyd átlag körülbelül 12—18 koronába kerül, míg 100 kg. szitált barnaszén, melynek 3—4-szer oly nagy festő ereje van, csak 60 fillérbe kerül, tehát 20—30-szorta olcsóbb. Minthogy továbbá csupán Németországban az üveggyárak évenként körülbelül 600 millió kg. barnaszenet vagy mangánszuperoxydot használnak föl a festésre, az előbb fölsorolt számokból a jelen eljárásnak gazdasági szempontból való nagy jelentősége rögtön szembeötlik. A barnaszén helyett természetesen az összetételében hasonló és az elmállásnak igen előhaladott állapotában lévő tőzeget is ugyanoly sikerrel használhatjuk festésre. Egyébiránt, hogy a jelzett hatások egyformán érvényre jussanak, az eddigi megfigyelések után szükségessé válik, hogy az üvegkeverék szódát is tartalmazzon; ha ez utóbbi a keverékben már amúgy is benn nem foglaltatnék (mint például a palaezkgyártásnál gyakran használt szulfát- vagy Glaubersó-keverékeknél), akkor ajánlatos, hogy a keverékhez kevés szódát adagoljunk; azonkívül czélszerű még, hogy a barnaszenet előzőleg kissé megpörköljük, nehogy az olvasztó edényben keletkező barnaszéngázok az olvadt masszának derítését kelletlen módon késleltessék. A helyett, hogy friss vagy pörkölt barnaszenet vagy tőzeget adagolunk az üvegkeverékhez festés czéljából, ugyanazon eredménnyel a fönti két festő szernek hamvát is alkalmazhatjuk; ezen esetben azonban a televényföldsavak, a bitumén és az elégésnél gőzalakká változó mangán-és vas egy részének elesése vagy redukálása folytán, mely anyagok tudvalévőleg a barnaszénben és a tőzegben benfoglaltatnak, a hamunak festő ereje nem oly nagy, mint a barnaszéné vagy a tőzegé, miért is sokkal nagyobb súlyarányok veendők ugyanoly színárnyalatok elérésére, mint a friss vagy pörkölt barnaszénből. Ezzel szemben a barnaszénnek és a tőzeghamunak alkalmazása azon előnnyel jár, hogy azoknak szulfátokban és alkáliák karbonátjaiban való tartalma folytán az üvegkeverék az ömlesztő anyagokat, 3,ZdjZ cl megömlesztést siettető közegeket nagyobb mennyiségben nyer; azonkívül tekintetbe veendő, hogy a barnaszén és a tőzeghamu eddig teljesen értéktelenek voltak és immár értékes alkalmazást nyerhetnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás üvegnek szén segélyével sárgára, barnára, vörösre és feketére való festésére, az által jellemezve, hogy az üvegkeverékhez czélszerűen szitált és pörkölt barnaszén vagy ezen utóbbival összetétel tekintetében hasonló tőzeg alakjában szenet adagolunk és erre a jól összekevert masszát tégelyben megömlesztjük. j 2. Az 1. alatt igényelt eljárásnak egyfoganatosítási módja, az által jellemezve, hogy az üvegkeverékhez barnaszén vagy tőzeg helyett ezen anyagok hamvait elegendő mennyiségében keverjük. PAILA8 RÉSZVÉNY IÁHSA8ÁC NYOMDJUA BUDAPESTEN-