21638. lajstromszámú szabadalom • Zárt ajtóknak bizonyos előre megállapított időben való megnyitására szolgáló szerkezet

mészetes azonban, hogy ez tetszőlegesen lehet elrendezve, csak a számlap két be­osztását kell ennek megfelelően egymás­hoz képest bizonyos szöggel eltolni. A kulcs vagy egy darabból áll, mely esetben természetesen csak a szerkezet­tel együtt húzható ki a zárból, vagy pe­dig két darabból lehet összetéve, a mint ezt a 3. és 7. ábrák mutatják. A kulcs egyik része ekkor kihúzható, úgy hogy a zarat a beállított időpont előtt csak a kulcs tulajdonosa nyithatja meg. Hogy ezen időelőtti kinyitás lehetővé váljék, a kulcs (zl) fogaskerekével (5. ábra) kapcsolódó (z) fogaskerék nincs az (m) tengelyre ékelve, hanem azon lazán fo­roghat. Az (m) tengelyre ékelt (p) fogas­kerékkel való kapcsolatot egy szintén föl­ékelt (pl) tárcsa közvetíti, melynek (p2) peczke a (z) fogaskeréknek majdnem tel­jes kört képező (z2) csatornájába nyúlik. Ha a zárat a kulccsal kézzel akarjuk ki­nyitni, a (z) fogaskerék a (zl) fogaskerék forgása következtében szintén elforog, mi­közben a (p2) peczek a (z2) csatornában vezettetik, úgy hogy a (pl) tárcsát svele az (m) tengelyt el nem forgatja, ha ellen­ben a zár a beállított időpontban a (k) spirálrúgó hatása alatt önműködően nyílik, a (pl) tárcsa (p2) peczke a (z) fogaske­rék (z2) csatornájának végéhez támaszko­dik és így a (z) fogaskereket s vele a (c) kulcsot elforgatja. A kulcs két része, a mint az a 7. és 8. ábrákon látható, kúpos kapcsolattal bír. A kulcs kihúzható (cl) része ugyanis töl­csérszerűen ki van esztergályozva és belül . homorú vájatokkal ellátva, melyekbe a kú­posán leesztergályozott végű (c) kulcsrész domború fogai illeszkednek. Biztonság szem­pontjából gondoskodva van arról, hogy a zár csak a hozzátartozó kulccsal legyen nyitható, mely czélból a zárból kinyúló (c2) kulcstövis (3. ábra), mely körül az üreges (c) kulcs forog, egy (c3) peczek­kel van ellátva, melynek megfelelően a (cl) kulcsrészbe belül egy (c4) hosszhorony van vésve. Ezen hosszhorony egy (c5) kör­alakú csatornában végződik, úgy hogy ha a j (cl) kulcsrész teljesen be van tolva, azaz a (c) kulcsrésszel kellő kapcsolatba jutott, a (c3) peczek a (cl) kulcsrész és ezzel a | (c) kulcs elforgatását nem gátolja. A kulcs fogóján látható (c6) bütyök a kulcsnak a | kellő helyzetben való betolását megköny­nyíteni van hivatva. I A zár természetesen bármily alkalmas szerkezetű lehet. Mindenesetre előnyös, fő­kép nagyobb záraknál, a záróretesz vissza­húzására megfelelő erős rúgót alkalmazni, hogy a leírt zárnyitó szerkezet működése csupán a kulcs megforgatására, illetőleg a rekeszték megfelelő emelésére szorítkoz­zék, míg a zár tulajdonképeni kinyitását, azaz a záróretesz visszahúzását e rúgó vé­gezze. A 6. ábra az ismertetett zárnyitó szer­kezetnek egy másik kiviteli alakját ábrá­zolja, mely főkép pénzszekrény ajtókon j előnnyel alkalmazható. Ezen kiviteli alaknál az (a) tokba fog­lalt és előbb leírt óraszerkezet az ajtó | belső oldalára van szerelve. A (c) kulcs ennek következtében nem hatol át az egész óraszerkezeten, mint az előbbi kiviteli alak­nál, hanem a (c2) kulcstövis az (a) tok egy (a2) válaszfalára van erősítve, míg a kö­rüle forgó (cj kulcs az ajtó külső ítésze közelében elrendezett zárba nyúlik. A (cl) kulcsrész tehát itt a kulcsnak a kulcs tol­! Ián túl lévő részére tolatik. Biztonsági szem­pontból itt a bedugandó (cl) kulcsrész S külső fölületébe is van egy (c7) hosszho-i rony vésve, melybe a kulcslyuk (c8) bé-i lésének (c9) peczke nyúlik, mely a (cl) ; kulcsrész forgatása alkalmával a (clO) I köralakú csatornában nyeri vezetését. Természetes, hogy ezen (c3), illetőleg (c9) peczek számának vastagságának vagy magasságának változtatása által ke'lően gondoskodhatunk arról, hogy valamely zár csupán a neki megfelelő kulccsal legyen nyitható. A szerkezet működése a leírtak után bővebb magyarázatra nem szorul. A (h) be­állító mutatónak a kivánt időre kézzel esz­közölt beállítása után úgy az óra-, mint a zárnyitó szerkezetet fölhű uk. Azóraszer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom