21603. lajstromszámú szabadalom • Újítás konczentrált foszforsavak és fertőztelenítő anyagban gazdag szuperfoszfátoknak gyártásában
— 2 masszát a kavaróműből eltávolítván, tetszőleges dobogón vagy padlózaton 48—72 óráig esetleg több vagy kevesebb ideig állani hagyjuk, mindaddig míg a kénsav hatását a masszára nézve teljesen bevégezte. Ezen hatás, mint föntebb már említettük, abban nyilvánul, hogy a kénsav kiválasztja a foszforsavat azon anyagból, mely azt előzőleg tartalmazta. Miután így a masszát elég ideig állattuk, egy második (3) kavarómübe helyezzük, még pedig az anyag súlyának mintegy kétszeresét kitevő mennyiségű vízzel elegyítve és körülbelül két-három óra hoszszáig kavarván, azután üllepedni hagyjuk s ennek megtörténtével a folyadékot lefejtjük és a (4)-nél látható elpárologtató készülékbe helyezzük. Megjegyzendő, hogy ezen elpárologtató készülék bármely ismeretes szerkezettel bírhat, úgy hogy annak részletes ismertetése e leírás keretében fölösleges volna. A (3) kavaróműben visszamaradó kalcziumszulfát az elmozgatható (5) fenéklap segélyével vagy bármely más megfelelő módon távolítható el. A (4) elpárologtatóban a folyadékot mintegy 20° B. sűrűségre párologtatjuk be s erre körülbelül 50% nyers anyagot adagolunk ismét hozzá. Ezen adagolás előnyösen a (6)-nál látható tölcsér ill. garat, de általában bármily tetszőleges módon történhetik. A frissen bevezetett nyers anyagnak az elpárologtató készülékben fölösen jelenlevő konczentrált kénsavval való elegyítése folytán ujabb foszforsav mennyiség választatik ki a nyers anyagból s ez egyesül a készülékben már előzőleg benne volt foszforsavval. Miután ez megtörtént, a keveréket egy alkalmas (7) csapon keresztül (8) kádba vagy tartályba bocsátjuk, melyben a súlyosabb szilárd részek ismét leüllepednek s erre a folyadékot ismét lefejtjük és visszatöltjük a (4) elpárologtatóba s itt 85—95% töménységre párologtatván be, ismét körülbelül 50% új nyers anyagot adagolunk hozzá. Ezen keverési arány azonban módosítható, amennyiben ez mindig az illető anyagban tartalmazott kalcziumfoszfát menynyiségétől függ. Azon foszforsav mennyiség, mely a (3) kavaróműből eltávolított residuumban még visszamarad, kisajtolható, vagy pedig szűrés, czentrifugagép vagy más ismert eljárás ill. készülék segélyével vonható ki. A residuumból egy csekély mennyiséget a (3) kavaróműből lefejtett folyadék magával fog vinni, mely az elpárologtató készülékben a melegség hatásának kitéve, a folyadékból kiválik és midőn az egész az üllepítésre szolgáló, (8)-nál ábrázolt tartályba vagy kádba töltetik, itt ezen residuum leülepedvén, visszamarad. Az így keletkező maradvány ismét a föntebb ismertetett eljárásnak vethető alá, a még benne lévő, hasznosítható folyadék kivonása végett. Az ily módon kapott folyadékot ezután hozzátölthetjük a (4) elpárologtatóban lévő folyadékhoz. A visszamaradó végtermék, ill. végső residuum, miután abból a folyadék a lehetőségig kivonatott, megszárítva, igen jó fertőztelenítő anyagot szolgáltat. Ha azonban nem kívánatos a (3) és (8) készülékekben való kavarás ill. iillepités után visszamaradó végterméket a benne lévő foszforsav kivonása végett a föntebb ismertetett kezeléseknek alávetni, úgy ezen residuum, megszárítása után igen magas fokú szuperfoszfátot képez, minden további kezelés nélkül. Megjegyzendő, hogy szükség esetén az ábrákon bemutatott készüléktől eltérő készülék is czélszerűen alkalmazható a találmánybeli újítások foganatosítására, esetleg olyan is, mely lehetővé teszi azt, hogy a munkafolyamat megszakítása nélkül folytatható legyen. Azon előny, melyet ezen újításoknál hígított kénsav helyett konczentrált kénsavnak nagy fölöslegben való alkalmazásával elérünk az, hogy foszforsavas sók keletkezése megakadályoztatik és a mésznek kalcziumszulfát alakjában való lehető legtökéletesebb kiválasztása érhető el. Ezen előnyökhöz még hozzájárul az, hogy a kilúgozás tökéletes és a gipsz, mész és más idegen anyagok föloldatnak, a melyek különben a foszforsavoldatba jutnának és az utóbbinak magas konczentrácz ióját megakadályoznák. Hogy nagy töménységű kénsav eddig is állíttatott elő. azt az ezen czikkel foglalkozó gyárosok régen tudják; azonban, legalább bejelentő tudomása szerint, a fontebbiekben