21540. lajstromszámú szabadalom • Két fenékkel bíró elektromos kemencze
- 2 lakra támaszkodnak. A szilárdan elrendezett (1) szén darabok fejei a boltozatból megfelelő hosszúságban kinyúlnak és kis (d) széndarabokat hordanak, melyek egyszerűen reájuk vannak helyezve. Az elektromos kapcsolások ekként a tulajdonképeni olvasztósiktól el vannak különítve és a hő elvezetése folytán lehetőleg alacsony hőfokon tarttatnak. Az (e) rézsinek, melyek csavarok segélyével (f) rézlemezekre vannak erősítve, az (1) széndarabok alsó részét fogják körül-Ezen (e) rézsinek az elektromos vezetékekhez vannak kapcsolva. Az (f) lemezek talpakkal bírnak, úgy hogy az (1) széndarabok az (e) rézsinekkel (melyek az áramot egyszersmind a fenékhez is hozzájuttatják, melyeken nyugosznak) szilárdan vannak összekötve. A mozgatható fenekek oldalt nyitva vannak, hogy az elektromos kapcsolásokhoz könnyen hozzá lehessen férni és hogy légáramot lehessen rajta keresztül hajtani, melyet esetleg egy ventilátor segélyével állítunk elő. A két feneket egy (h) öntőlemez választja el egymástól, melynek hossza a rendelkezésre álló elektromos energiának megfelelően változtatható. E lemez kövekből áll és a kezelendő anyag fölvételére szolgál. A mozogható fenekek mindegyike egy-egy (g) fémnyúlvánnyal bír, mely a (h) lemez (i) bevágásaiba nyúlik, hogy az áramvezetékek és a folyékony anyag közötti érintkezést meggátolja, A fenekek egy (n) kötélrendszer segélyével vannak egymással összekötve, mely (k) vezető-csigákon van tovavezetve. Ezen vesető-csigák egyike (o) forgattyúkkal ellátott tengelyre van szilárdan fölékelve. A (k) csigák helyett egy (m) dobot alkalmazhatunk és a kötelet erre több teker vényben helyezhetjük el. Az elektromos kemencze fölső részét egy a forró gázok elvezetésére szolgáló (r) kürtővel fölszerelt tűzbiztos (p) boltozat alkotja. A kemencze falain elrendezett (s) oldalnyílások a mozgatható fenekek be- és kitolását engedik meg. E nyílások a fenekek betolása után szükséghez képest elzárhatók. A kemencze működésmódja a következő: A két feneket elektromos kapcsolatba hozzuk az elektromos gép vezetékeivel. Az áram ekkor az (e) rézsineken és a szilárdan elrendezett (1) széndarabokon keresztül a kis (d) szén elektródákhoz jut. Ha a két fenék és a köztük lévő tér valamely vezetővel van födve, az áram ezen vezető födélén áthalad és azt fehérizzásig hevíti-A kis (d) elektródák és a szilárd (1) széndarabok közti tökéletlen kontaktus kis elektromos fényiveket hoz létre az érintkezési helyeken és az olvadó anyag ezen érintkezési helyekig keresztülszivárog az elektródákon és jobban vezető kapcsolatot létesít, anélkül azonban, hogy a kis elektródákat a szilárd széndarabokkal tömören összekötné. Az olvasztandó anyagot a (t t) nyílásokon keresztül vezetjük a kemenczébe, mely azután a (v) nyílásokon folyik le. A feszültség szabályozása a kemenczében a két mozgatható fenék elállítása segélyével történik azáltal, hogy az (o) forgattyút elforgatjuk. Ha a forgatás a nyíl irányában történik, a két fenék egymástól eltávolodik. E mozgás következtében az olvasztott anyag a mozgatható fenekeknek az öntőlemezzel való érintkezési helyein meglazúl, miután a legforróbb zóna ezen kapcsolóhelyeken van, úgy hogy a kotróhelyek az anyag számára ezen helyeken rendeztetnek el. Ezen elrendezés megegyezik az olyan elektromos olvasztó-kemenczéknél szokásos elrendezéssel, melyeknél a hőfok szabályozása az összeköttetési helyeken lévő olvasztott anyag fehérizzási melege segélyével történik. Ily módon tehát azon anyag elillanását, melyeknek olvadási melege még nincs elérve, elkerülhetjük. Epígy ama zavaró hatás, mely a közönséges olvasztó-kemenczéknél gyakran előfordul, a szénelektródák jelenléte következtében szintén megszüntethető, mert az olvasztott anyag a mozgatható fenekek szénelektródáival nem érintkezik. E czélra elegendő a szenek fölső végeit az öntő-lemez magasságában, melyre az fölrakatik, egy olyan vezetővel befödni, mely a következő testtel nem egyesül. Ha a kis elektródák elhasználtattak, a mozgatható fenekeket kihúzzuk és az elektródákat kicseréljük. A kis elektródáknak a szilárd széndaraboktól való elválasztása igen könnyen esz-