21501. lajstromszámú szabadalom • Összetehető csizma- és czipőhúzó
Hogy a (3 és 4) sarnirok körül való forgatásnál vagyis összetevésnél a (6 és 7) lábak a fej és lábrészekbe ne ütközzenek, a fej- illetve lábrészek a fémlábak alakjának megfelelően ki vannak vágva. A csizmahúzó méret tekintetben minden nagyságú és alakú csizma és czipő számára alkalmas alakban és különféle kivitelben készíthető. Készíthető, ezen csizmahúzó tisztán vasból is, mely esetben a láb- illetve fejrészek a hozzájuk erősített lábbal és sarnirokkal egy darabból vannak öntve és a sarniroknak kiálló, egymásba illő, átlyukasztott részein (5) átdugott erős vasszögek által összekötve; miáltal az egész készülék- úgy hossz-, mint keresztirányban is hasonló módon tehető össze, mint fönt leírt esetben. Ezen vasból készült csizmahúzónál a (8) vaslemezek elmaradnak, az egyes részek mértékeiben kisebbednek, a kiálló (5) részek rövidebb, de erősebbek lesznek, a fej-, illetve lábrészek helyenként át lesznek törve, miáltal az egész készülék kisebb és könnyebb lesz. SZABADALMI IGÉNY. Hossz- és keresztirányban összetehető csizma-és czipőhúzó, jellemezve két szimmetrikus, hosszirányban összetehető hosszrész által, melyek mindegyike ismét két, sarnirok, illetve csapszögek útján keresztirányban összetehető részből áll, mi mellett az összetett lábrészek az ugyancsak összetett fejrészek megfelelő vájataiba, illetve hajlásaiba illenek. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNY TARSASA - NYO"MDÁJABUDAP£8TEh