21492. lajstromszámú szabadalom • Önműködő regisztráló szerkezet távbeszélő berendezések közvetítő hivatalai számára

segédvezeték Ö3szes ellenállása tetemesen csökkentetik. Ezen áramkör árama tehát megfelelően erősbíttetik és elég erős lesz arra, hogy a (C) számláló mű (a) mágne­sét gerjessze, úgy hogy ez az óraművet működteti és az összeköttetést regisztrálja, mely összeköttetést annyiban létesítettük, hogy a fölhívandó (S2) előfizetőhöz tartozó vezeték szabad voltának megállapítása után a (P2) dugaszt a hozzátartozó kilincsbe dugtuk. Az áramkapcsoló (R5) mágnese a mel­lékkapcsolású (W) áramkörnek zárását és ezáltal a számláló mű mágnesének ger­jesztését azért eszközölhette, mert a (c2) segéd vezetékbe igtattuk be, mely a földhöz kapcsolt (G) battériának egyik sarkától az (S2) előfizető állomás (R) megszakító relais­jének földvezetékéig ér és pedig a (G) bat­tériából kiindulva a (34) vezetéken, a (7) vezetéken, melybe a (K) áramkapcsoló mág­nese van beigtatva, az (u2) ponton, az (s2) lámpán, a (39) vezetéken, a (q2) ponton, a (p3) dugaszhiivelyen, a (j3) kontaktusgyűrűn és a (27) vezetéken át. Ha az (R4) ellenőr­zési relais gerjesztetik, akkor a lámpa (38) mellékapcsolású áramköre természetesen a lámpával párhuzamosan kapcsolt (r3) ellen­álláson át záratik, a mi akkor következik be, a mikor a fölhívott előfizető telefonját zárt főáramkörnél az átkapcsoló horogról leveszi, úgy hogy a (G) bettériából áram folyhat az (R4) relais mágnesén át. Világos, hogy a rajzon föltüntetett kü­lönböző földkapcsolások helyett egy közön­séges visszvezeték is alkalmazható. A berendezés működése a számláló mű­vet illetőleg a következő. Ha az (S) előfizető állomás részéről fölhívás történik, akkor az (s) jelző lámpa működésbe jön. A (C) szám­láló műnek (b) mágnese, mely az említett áramkörhöz párhuzamosan van kapcsolva és az (R2) relais által befolyásoltatik, egyidejű­leg gerjesztetik, és a számláló mű másik mágnesének fegyverzetét szabadon bocsátja. Ha a (P) dugasz a hozzátartozó kilincsbe dugatik, akkor a (c) segédvezeték záratik, minek következtében az (R) megszakító re- [ lais gerjesztetik és az (a) mágnesbe áram I küldetik. Minthogy azonban ezen áramkörbe az (s2) lámpa ellenállása és az (r2) ellenál­lási cséve van beiktatva, mely lámpa bizo­nyos körülmények között mellékapcsolásban van,' ezért az áram az (a) mágnes gerjesz.­tésére nem elég erős. Ha a közvetítő hiva­tal hivatalnoka a fölhívandó vonalat meg­vizsgálta és azt szabadnak találja, ekkor a (P2) dugaszt a hozzátartozó kilincsbe dugja. Ennek következtében a (G) battéria áram­köre az elektromágneses (K) átkapcsoló mágnese által záratik, mely átkapcsoló a (c) segédáramkör ellenállását csökkenti és azáltal annak áramát annyira erősbíti, hogy a számláló mű (a) mágnese már most ger­jesztetik. Az (a) mágnes már most vonzza fegyverzetét és működteti a számláló művet. Ha azt kívánjuk, hogy a számláló mű ne a (P2) dugasz bedugásánál működtessék, vagyis nem már akkor, midőn a hivatalnok a fölhívandó előfizető vezetékét szabadnak találta, hanem csak akkor, mikor a fölhívott előfizető már válaszolt, akkor csak a 2. áb­rán föltüntetett módosítást kell foganato­sítunk, melynél a (K) áramátkapcsoló (R5) elektromágnese csak helyet cserélt az (r3) ellenállási csévével, amennyiben ez utóbbi a (7) segédvezeték főrészében fekszik, míg a mágnes a lámpa mellékkapcsolású (38) áramkörében fekszik. Ezen módosítás az ellenállást csökkentő (K) áramátkapcsolónak működését és következésképen a számláló mű (a) mágnesének működését is az (R4)' relais működésétől teszi függővé, mely nem gerjesztetik mindaddig, míg a (G) battériá­ból a (P2) dugasznak bedugása után a fő­vezetékbe áram nem küldetett, a mi azáltal történik, hogy a fölhívott előfizető telefon­ját az átkapcsoló horogról leveszi és ezál­tal az áramot zárja. Magát a számláló művet illetőleg meg­jegyzendő, hogy az (a) mágnes sarkdarabja egy lágy vasból álló segédsarkdarabbal van ellátva, mely a (b) mágnes fegyverzetét visszatartja, ha a megszakító relais műkö­désbe hozatott és ha ennek következtében a (b) mágnes csévéjén áram nem folyik át. Azonkívül a rendes körülmények között az (a) mágnes csévéjén átfolyó áram nem elég

Next

/
Oldalképek
Tartalom