21469. lajstromszámú szabadalom • Újítás kapcsokon
_ 2 -darabok keskeny szálakkal vagy összekötő sávokkal függnek össze egymással, melyek könnyen széttörhetők. A kampós kapocstagok kisajtolásánál az e czélra alakított kölyű egy nyomással sajtolja ki az (al a2) szárakat, a (b) kampóvá alakítandó csúcsot, a (cl c2) megerősítő füleket és a (d) nyelvet. Kívánatra a kampós tagon kiszögellő (el e2') megerősítő részek is rendezhetők el (4. ábra), melyek előnyösen akként vannak alakítva, hogy mindegyik száron egy hosszirányú (f) rész marad fön az (el e2) megerősítő rész és a (b) kampó között. A hurkos kapocstag drótból készülhet (g 1. ábra), azonban kívánatra lemezből kisajtolt hurkos rész is Alkalmazható, (5. ábra), mely egy a megerősítő rész fölvételére szolgáló (j) nyílásokkal ellátott (h) harántrészből és egy ezzel egy darabból álló és belőle egyoldali kiszögellő (i) hurokból vagy fülből áll. A kampós kapocstag kisajtolása után annak csúcsát és nyelvét áthajlítjuk oly módon, hogy a csúcsból képződő horog körülbelül 45°-nyi szöget képezzen a kapocs száraival (3. ábra), a nyelv pedig a szárak fölött, azokkal párhuzamosan haladjon; a nyelv végét hátrahajtjuk, úgy hogy az a kampó csúcsával érintkezik, vagy megközelítőleg érintkezik, mi mellett a kampó csúcsa a nyelv végének ily módon alakított (k) fülével megközelítőleg egy síkban fekszik. A (b) kampó csúcsa czélszerűen keskenyíthető, (1., 2. ábra), minthogy a két kapocstagot a hurkos résznek a kampós rész (m) teréből (3. ábra) való kihúzása által kapcsoljuk szét, a kampó ezen csúcsosítása a szétkapcsolás megkönnyítésére szolgál. A kapocstagokat a szövethez fölvarrás útján erősíthetjük meg, vagy pedig külön szerkezetek segélyével, melyek e czélra vannak alkalmazva. Ily szerkezet egy kivitele az 5., 6. és 7. ábrán van föltüntetve. Ezen szerkezet egy (n) hevederből áll, melynek fölhajlított (o) végeit a szöveten átbökjiik, a kapocstagok (cl c2) fülein átdugjuk és azután lehajlítjuk, mint azt az 5. és 7. ábra mutatja, vagy pedig állhat ezen szerkezet egy (p) hevederből (5. ábra), melynek végei üreges (q) szögecsek alakjában fölfelé vannak hajlítva, melyek hasonlókép a szöveten és a kapocsfüleken átdugatván, lehajlítta-tnak vagy leszögecseltetnek. Ezen rögzítőszerkezetek akár géppel, akár ha a fém elég puha, kézzel alkalmazhatók a kapocsra. Géppel való megerősítés esetén a kapcsok czélszerűen tetszőleges szövetből készült (s) szalagokra erősíthetők (8. ábra), melyek tetszőleges hosszúságában hozhatók forgalomba és melyek kész állapotban az illető ruhadarabra egyszerű fölvarrás útján erősíthetők meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapcsokhoz való kampós kapocstag megerősítő szemekkel, kampóval és szárakkal, jellemezve az által, hogy egy fém' lemezből van kisajtolva és hogy lényegében két egymással körülbelül párhuzamos kapocsszárból, ezen szárak egyik végén elrendezett áthajlított kampóból és a szárak másik végéből kinyúló, a szárak fölé hajlított és a kampó csúcsával majdnem érintkező nyelvből, valamint a szárak egyik vagy mindkét végéből kiszögelő és nyílásokkal ellátott megerősítő fülekből áll. 2. Kapcsokhoz való hurkos kapocstag, jellemezve az által, hogy egy fémlemezből van kisajtolva, és hogy lényegében egy mindkét végénmegerősítő nyílásokkal vagy fülekkel ellátott harántrészből és egy ezen harántrészből egyoldalt kiszögelő hurokból áll. 3. Az 1. és 2. pontban jellemzett kapocstagoknak megerősítésére varrás helyett alkalmazható rögzítő szerkezet, mely áll mindkét végükön fölhajlított hevederekből, melynek fölhajlított karmai a szöveten és a kapocstagok említett nyílásain átdugatnak és lehajlíttatnak. 4. Ruhakapcsoknál az 1. pontban igényelt kampós kapocstagnak a 2. pontban igényelt megerősítő rzerkezettel valókombinácziója. PAUA6 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁM BUDAPESTEN(1 rajzlap melléklettel.)