21354. lajstromszámú szabadalom • Vímelegítő
felelő tömlő segélyével összeköttetésbe hozzak a kályhával vagy kürtővel, melynek liúzata folytán a levegő (c) csöveken át a rostély alá áramlik és így a tüzelőanyag élénk égése következik be. Mivel pedig az (a) tartány, mely előnyösen fémlemezből van készítve, viszonylag vékony oldalfalakkal bír, a fejlesztett meleg közvetlenül átadatik a fölmelegítendő víznek. A készüléknek szabadban való alkalmazása szintén a föntebbiek értelmében történik, azon különbséggel, hogy ekkor (f) födél helyett (h) födő alkalmaztatik, melynek oldalirányban való eltolása szerint a tüzelőanyag égése megfelelően gyorsítható vagy lassítható. Hogy a találmánybeli készülék alkalmazása tényleg gazdaságos és előnyös, annak bizonyságául hivatkozunk az eddig megejtett kísérletek eredményeire, melyek szerint 250 1. víz 36 perc alatt 3 /4 kg. faszénnel forrásig melegíttetett. míg 200 1. víz 1 /2 kg. faszénnel 10 perc alatt 40° C.-ra melegíttetett. SZABADALMI IGÉNY. Vízmelegítő, jellemezve egy fémlemezből készített, a tüzelőanyag fölvételére rostéllyal ellátott tartány által, melybe a rostély alá a légbevezetésre szolgáló csőágak torkollanak és fölső vége, a szerint, a mint zárt térben, vagy a szabadban alkalmaztatik, vagy egy csőtoldatánál megfelelő tömlő segélyével a kályhával vagy kürtővel összekepcsolható födéllel, vagy pedig egy áttörés nélküli és az égés szabályozása végett tetszés szerint félretolható födővel zárható el, míg a tartány oldalfalán egy szorítókengyel van elrendezve, melynek segélyével a készülék a fölmelegítendő vizet tartalmazó edénynek vagy kádnak oldalfalán rögzíthető. (1 rajzlap melléklettel.) tALUS RiaZVANVTÁRBASAú NYOMDÁJA 0 U D APtt 8T Ú A