21331. lajstromszámú szabadalom • Szállítható tűzhely
dik rekeszében a (q) sík rostélyok van- j nak elhelyezve, a melyek alatt a szekrény fenekén víz van, a mely (v) csapon lebocsátható. A (q) rostélyok fölött a főző edények (lásd 6. és 7. ábra) fölvételére szolgáló (u) környílásokkal ellátott (t) rostélyok vannak elhelyezve. Megjegyzendő még, hogy a (h) és (n) füstcsövek mellső, illetve hátsó falai a fücstcsövek tisztítására szolgáló (hl) illetve (nl) ajtókkal vannak ellátva. Az (a) szekrény hátsó fala ezenkívül még egy (z) ajtóval is láttatik el, a mely az (a) szekrény utolsó rekeszének, t. i. a sütőnek a könnyebb használatára szolgál. Ezen tűzhely használata a következő: az (a) szekrénynek a második és harmadik rekeszének (q) rostély alatti része vízzel töltetik meg, aztán az (f) tűzszekrényben tűz ra'katik, a melyből a füst úgy a (h) csatorna jobb, mint bal részén, az (a) szekrény aljának elejére jut, itt az (e) hosszréseken átjutva, az (m) irányító lemezek terébe, ebből pedig a sütő lap alján végig futva, az (n) füstcsatornákba, ezekből pedig a ketté osztott (k) kémény megfelelő csatornájába jut. Az ételek a 6. és 7. ábrán jelzett főző edényekbe tétetnek, a melyek a (t) rostélyok (u) kerek nyílásaiba helyeztetnek, hogy szilárd állásuk legyen. A tűz és a füstgázok az (a) szekrény belsejében létre hozzák a kellő hőfokot. Az I (a) szekrény második és harmadik, vagyis azon rekeszei, a melyek fenekén víz van, gőzzel is telítődnek, a mi az ételek gyors megfőzését igen nagy mértékben elősegíti. Hogy az itt fejlődött gőzök feszélye túl nagy ne lehessen, arra szolgálnak az (s) szelepek. Ugyanolyan czélra szolgálnak a főző edényeknek szelepei is. Az (a) szekrény első rekesze sütésre szolgál. A mint a leírtakból látható a jelen találmány tárgyát képező tűzhely ép úgy használható, a hadseregnél menet közben, vagy a táborozásnál, mint a hogy használható az a kerekekről leszerelve bárhol konyhában vagy más zárt helyen is. SZABADALMI IGÉNY. 1. Szállítható tűzhely az által jellemezve, hogy a kerekekre szerelhető és több rekeszre osztott (a) szekrényen, melyben a főzőedények alátámasztására és rögzítésére szolgáló (q és t) lyukas lemezek vannak elhelyezve, alúl egy hossz-I irányban két részre osztott (h) füstcsatorna van alkalmazva, mely az (f) tűzhelyből kiindulva, az (a) szekrénynek alsó fölületén végig vonul és a két oldalt alkalmazott és tisztító nyílásokkal ellátott, a kéményhez vezető (n) füstcsatornákba torkolik, úgy hogy a keletkező égéstermékek az egész (a) szekrényt körülveszik. (I rajzlap inullóklottel.) °*LLAS RE TÁRSASÁG UYOMDÁJ/ BUDAPfcSlfc*