21238. lajstromszámú szabadalom • Vasúti járműkapcsolás meghúzására szolgáló szerkezet oly járművek számára melyek közül az egyik közönséges csavarkapcsolóval, másik Janney-féle fejjel kombinált átmeneti kapcsolóval van fölszerelve

— 3 -sal és automatikus Janney-kapcsolással föl­szerelt kocsit egy csakis csavarkapcsolással bíró kocsival összekapcsolhassuk, (f) kereszt­részt (feszítőcsavaranyát) a Janney-kapcsolás fejéig előre kell csavarolnunk és ekkor (y) általkötő a szomszédos kocsinak (w) vonó­horgába akasztható. A kapcsolás feszítése erre a már föntebb ismertetett módon történik, úgy hogy (P Pl) ütközők egymáshoz nyomulnak, sőt, külö­nösen személyvonatoknál, egymáshoz is szo­ríttatnak. Erre a csavarkapcsolást (f) ke­resztrész (feszítőcsavaranya) (h) biztonsági horgába akasztjuk s ez által a két kocsi között a biztonsági kapcsolatot létesítjük. A Janney- és a találmánybeli kengyel­kapcsolással ellátott valamennyi kocsi az eddig szokásos ütközőkkel van fölszerelve és azon czélból, hogy két Janney-kapcso­lással fölszerelt kocsi egymással biztosan összekapcsolható legyen, a Janney-kapcso­lások fejének annyira előre kell nyúlniok, hogy a 2. ábrában (N)-nel jelzett játék be­tartható legyen, azon czélból, hogy (P) és (Pl) ütközők között, a vonatnak ívekben való haladása alkalmával, a szükséges tér­köz előállhasson. Mivel teherkocsik kapcsolásánál ritkán fordul elő a kapcsolás megfeszítése, úgy annak kezelése ezeknél még egyszerűbb. Midőn végül valamennyi vasúti jármű el van látva az amerikai Janney-kapcsolással, a (d) karmantyúnak az (a) rúdról való le­vétele által a kengyelkapcsolások, feszítő szerkezetükkel együtt, könnyen eltávolít­hatók. Egyszersmind a Janney-kapcsolások­nak a mostani ütközőrendszer által meg­kívánt hosszaságát is csökkenthetjük, a mennyiben (a) rúdból az (A) darabot (6. ábra) lemetsziik és (b) Janney fejet, a már meglévő (cl) éknyílás fölhasználása mellett, a meg­rövidített (a) rúdra ráékeljük. SZABADALMI IGÉNY. Vasúti járműkapcsolás meghúzására szol­gáló szerkezet, oly járművek számára, melyek közül az egyik közönséges csa­varkapcsolóval, a másik Janney-féle fej­jel kombinált átmeneti kapcsolóval van fölszerelve, jellemezve az által, hogy az átmeneti idő tartamára meghosszabbított vonórúdon fölerősített Janney-fej mögött a vonórúdra forgathatóan szerelt, hossz­irányban el nem mozdítható, kívülről csavarmenetekkel ellátott karmantyún, az átmeneti kapcsoló, a csavaranyává kiképezett keresztrész segélyével, a karmantyúnak forgatása következtében, hosszirányban elállítható oly czélból, hogy a kapcsolás meghúzható, illetve meg­ereszthető legyen. (1 rajzlap incllóklottol.) PALLA8 RÉSZVÉNY TÁflőASÁO NYOMDÁJA BU0APB8T

Next

/
Oldalképek
Tartalom