21234. lajstromszámú szabadalom • Kapcsoló szerkezet vasúti kocsik számára

_ 4 -a csappantyú (5b) ütközője (10. ábra) köz­vetlenül ez alá kerül. Ez által megakadá­lyozzuk, hogy a csappantyú véletlenül hely­zetéből kimozduljon. A kireteszelésnél a (8) emeltyű (8a) ütközője a csappantyú alsó szélét megfogja és azt nem, mint az elő­zőkben mondottuk, pontosan függélyes irány­ban, hanem a föntebb említett mozgástér­nek megfelelően kis darabon vízszintes irány­ban mozgatja, minek következtében a csap­pantyú kissé kibillen, úgy hogy az a (3a) ütközőtől fölszabadíttatik és ezen helyzet­ben a (8a) ütköző által megemelhető. A csuklós rész legközelebbi zárásánál a csap­pantyúnak alsó éle, mely a (8c) csapok kö­zelében fekszik, a (8a) ütköző alsó részé­vel kapcsolódik, miáltal a csappantyú ismét kissé kibillentetik és ütközője a (3a) ütköző alá kerül, a mint azt fönt leírtuk. A csuk­lós rész nyitott állásánál a rézsútos (12) vezeték hordfelülete által a csappantyú vé­gére kifejtett ellenállás elegendő arra, hogy a jármű rázkódtatásainál a csappantyúnak a rézsútos föliileten való fölcsúszását és ez által a csuklós rész véletlen zárását meg­akadályozza. A kapcsoló szára előnyösen oldalt (T) fogazással (1. és 4. ábra) van ellátva, mely­lyel a vonó szerkezet rúgós mechanizmusa kapcsolódik. A kapcsolási horog fenékfölü­letének hajlása azon a helyen, a hol a (9) csúsztató rúd hatol be, a (10) vezetékhor­nyok irányában kissé rézsútosan van le­metszve, miáltal a (8) emeltyűknek a hor­nyokban való fölfelé haladása a csáppantyú fölfelé mozgása alatt, valamint a lefelé ha­ladás az illető részek fordított mozgás iránya alatt meg van könnyítve. A 19—32. ábrákban a találmány tárgya egy másik foganatosítási alakjában van föl­tüntetve, melynél a (3) csuklós rész nyitá­sára szolgáló szerkezet egy a csúsztató részt működtető (14) emeltyűből (19—22. ábra), egy a csappantyút rögzítő (15) emeltyűből és a (9) csúsztató rúdból (20. és 21. ábra) áll. A (14) emeltyű a (14') nyúlványt (28. ábra) hordja és a csappantyút rögzítő (15) emeltyűvel egy (17) peczek (20. ábra) se­gélyével van összekötve, melynek végrészei csapok gyanánt szolgálnak és a kapcsolási fejen lévő rézsútos (18) kivágásban (22. ábra) vezetődnek. A csappantyút rögzítő (15) emeltyű (29. ábra) egyik végén villa­alakú és a (17) csap ezen át van vezetve, úgy hogy a (14) és (15) részek végei egj­másba illenek és ha a kapcsolás zárva van (20. ábra), a (15) rész közel vízszintes hely­zetbe az (5) csappantyú alá kerül és a (9) csúsztató rúd végén lévő (16) horog által megragadtatik. A (15) részt a (14) résszel akként kötjük össze, hogy vele csuklót képez. A kapcsolási csuklós rész elreteszelésé­nél a részek a 20. ábrában föltiintetett ál­lásba jutnak, melynél a csappantyú végei, mint már említettük, a (6) és (7) ütközők mögé jutnak, a csappantyú fölső széle pedig a csuklós rész kivágásának fölső részén el­rendezett (3a) ütköző alá kerül, mely ki­vágásban a csappantyú vezetődik (26. ábra). Az által, hogy a csappantyú alsó állásá­ban rögzíttetik, ezen ütköző megakadályozza azt, hogy az a jármű haladása közben vé­letlenül helyzetéből kimozdíttassék. A csap­pantyú alsó széle, mely a (3a) ütközőnek diagonálisan szemben fekszik, egy kapcso­lási fejen ülő (3b) léczen (20. ábra) nyug­szik. A csappantyú önsúlyának hatása által ezen lécczel érintkezik és ez által az a (3a) ütköző alatt rögzíttetik. Ha a kapcso­lást föl akarjuk oldani, akkor a (9) rudat mozgásba hozzuk és ennek horogja, mely a csappantyút rögzítő (15) emeltyűt megra­gadja, ez utóbbit balra, a 21. ábrán föltün­tetett állásba mozgatja, miáltal az annyira kilendül a (17) forgáscsap körül, hogy majd­nem függélyes helyzetet foglal el. Ezen mozgásnál a csappantyút rögzítő (15) emeltyű a (14) résszel könyökemeltyű módjára mű­ködik, miáltal a (14) rész a (17) csapszög körül forgattatik; a (15) emeltyű továbbá a csappantyút ragadja meg és fölfelé me­neszti, úgy hogy ennek fölső és alsó része a (6) és (7) ütközőket elhagyja. Ezen moz­gás alatt a (17) csapszög a (18) kivágásban vezetődik, a (15) emeltyűnek az (5) csap­pantyúval való érintkezési pontja pedig egyenes irányú mozgást végez. Ily módon

Next

/
Oldalképek
Tartalom