21212. lajstromszámú szabadalom • Kombinált reverzáló és önműködő maximal kiiktató többfázisú váltó áramú mótorok számára
4. ábrán az akasztószerkezet vízszintes metszetben, 5. ábrán a koulissa az akasztószerkezet által legfölsőbb helyzetében megtartva, (i. ábrán a kontaktusliüvelyek kapcsolási sémája (G) generátorral és (M) motorral van föltüntetve. Egy (a) szekrényben hat |bb) porczellán hüvely van elrendezve, melyeknek fölső végére a kiiktatónak hüvely alakú (c) kontaktusai vannak megerősítve. A (d) rúd alsó végére szerelt (e) tárcsa izolátorok segélyével tartja az (F) kontaktusrudakat, melyek a (d) rúd fölemelésekor a (b) szigetelő, — majd a (c) kontaktushüvelyekbe hatolva, az áramkört zárják. Az (F) rudak egymás között a 2. ábrán látható séma szerint vannak összekötve úgy, hogy ha a (d) rudat addig eresztjük le, a míg az (F) rudak a (b) hüvelyekből kijutnak, ezután a (d) rudat az (e) tárcsával együtt 60°-kal elforgatjuk és úgy toljuk ismét az (F) rudakat a (b) hüvelyekbe, a motornak két fázisát fölcseréltük, tehát a menetirányát megváltoztattuk (1. a 2. ábra I. és II. helyzetét). A (d) rúd elforgatása a (g) emelővel történik oly módon, hogy a (g) emelő, mely a (h) hüvellyel van ellátva, egy ékkel a (d) rúd ékvezetékébe kapaszkodik úgy, hogy a (d) rudat forgathatjuk, illetőleg bármely elfordított állásában rögzíthetjük a nélkül, hogy a rúd hosszirányában való szabad mozgását gátolnók. A (d) rúd hosszirányú mozgatását az (i) kettős forgattyú tengelyén levő (k) forgattyú, az óramutató irányában való elforgatással eszközli azáltal, hogy a forgattyú csapja a vezetékekben mozgó (1) koulissa (m) vállába kapaszkodik és a koulissát fölemeli. A (d) rúd az (1) koulissa alsó részébe forgathatólag van erősítve úgy, hogy a koulissa hosszirányú mozgását kényszermozgásúlag követi, saját tengelye körül azonban a (g) emelő segélyével szabadon forgatható. A (k) forgattyú legmagasabb állásában az (1) koulissa (m) vállát elhagyja úgy, hogy a (d) rúd súlyánál fogva, támogatva az (n) rúgó által leesne, azonban a koulissára szerelt (oo) kampókat a szekrény fölső részére erősített (pp) kampók megfogják és így a koulissa és vele a (d) rúd leesését megakadályozzák (6. ábra). A (pp) kampókat (q) solenoid vagy elektromágnes (4. ábra) az (r) rugók ellenében széthúzza, a mint az áramerősség bizonyos határt túllépett és akkor a koulissa és a (d) rúd szabadon leesik, az (F) kontaktusrudak pedig az áramot megszakítják a nélkül, hogy e közben az (i) és (k) forgattyúk elforognának és így el vau kerülve egyrészt ! az, hogy az önműködő kiiktatásnál az (i) forgattyú a kezelőt megüsse, másrészt az, hogy az önműködő kiiktatás kézzel megakadályoztassák. A kézzel való kiiktatás úgy történik, hogy az (i) forgattyú az óramutató irányában tovább forgattatik, amidőn a (k) forgattyú az (1) koulissára nyomást gyakorol lefelé. A mint ez a nyomás a mozgó részek súlyával, valamint az (n) rúgó erejével együtt az (oo) kampókat szétnyomó (s) rúgó erejét meghaladja, az (oo) kampók öszecsuklanak, a (pp) kampók elől kitérnek és a (d) rúd leesvén, a kiiktató az áramot megszakítja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Többfázisú váltóáramú motorok indítására és menetirányváltoztatására alkalmas iktató, kombinálva egy solenoiddal vagy elektromágnessel, mely bizonyos áramerősségen túl az iktató mechanizmusát úgy befolyásolja, hogy az súly, rúgó vagy egyéb erő befolyása alatt önműködőlég kiiktat. 2. Az 1. alatt körülirt szerkezet olyan mozgató mechanizmussal, a mely tetszőleges ki- és beiktatást lehetővé tesz és beiktatott állapotban az iktató mozgó része és a kezelő fogantyú között olyan kinematikai összefüggéssel bír, hogy az önműködő kiiktatás a kezelő fogantyúra visszaható mozgató vagy erőművi hatás nélkül történhetik. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szerkezetnek foganatosítási alakja magas feszültségű háromfázisú áramok számára, jellemezve: a) körben elrendezett fix (b) szigetelő