21190. lajstromszámú szabadalom • Gyors egymásutánba küldött rövid áramimpulzusok által működtetett fölfogókészülék távíró berendezések számára
jelenségek a tovahaladó (p) papírcsíkra vetíttessenek, melyen időtartamuk szerint pontok vagy vonalak alakjában fotografikusan rogzíttetnek; az (s) és (s2) állásnak megfelelő fényjelenségek ekkor el vannak homályosítva, úgy hogy a fényérzékeny papírcsíkra hatást nem gyakorolnak. Magától értetődik, hogy ezen készülékkel a Morseíráson kívül más irások is fölfoghatók. A kathódasugár kitérítésének másik fölhasználási módja abban áll, hogy a kitérítés meghatározott nagyságának egy meghatározott betű vagy jel felel meg. Ez esetben a küldő készülék által a vonalba küldött ár amimpulzusok általában egyenlő időtartamúak. Az egyes jeleknek megfelelő különböző áramintenzitások vagy ellenállásoknak egy állandó elektromótorikus erővel bíró áramkörbe való beigtatása által vagy pedig azáltal állíttatnak elő, hogy a távirati vezetékeket a küldésnél úgy kapcsoljuk, hogy azokra különböző elektromótorikus erők hassanak. Utóbbit azáltal érjük el, hogy a távíró vezetékeket a különböző jelek szerint kontaktusdarabok egy sorozatának különböző kontaktusaival kötjük össze, melyek között, miként a gyűjtő battériák czellakapcsolóinál. különböző elektromótorikus erők vannak jelen, vagy melyek egy ellenállások által állandóan zárt áramkörnek különböző pontjait képezik és ezáltal lehetővé teszik, hogy különböző intenzitású távíróáramok ágazzanak el. Itt első sorban oly küldő készülékről van szó, melyek a gyorstáviratozásra használt Wheatstone-féle küldő készülékhez hasonlóan lyukasztott papírcsíkokkal működnek és melyeknél a papir minden lyuka megfelelő áramzárást idéz elő. Előnyös ekkor még egy segédkontaktushelyet is alkalmazni, mely az áramkörbe szintén be van kapcsolva és a küldő készülék mozgása által kényszermozgásúan akként működtettetik, hogy az áramkörnek tulajdonképeni zárását és megszakítását csak ezen segédkontaktus eszközli és pedig, miután a papírcsíkban lévő lyuknak megfelelő kontaktus már létesíttetett, illetőleg mielőtt ezen kontaktus megszakíttatott. Ezáltal a föllépő szikra ismeretes módon ezen kontaktusba helyeztetik át, melynek a megsérülésnek kitett részei könnyen kicserélhetők. Ily elrendezés a 2. ábrán sematikusan van föltüntetve. A küldő készüléknek még a táviratozás előtt lyukasztott (a) papírcsíkja a (b) kontaktusemeltyűk fölött tovamozgattatik. Ha az (a) papírcsík egy lyuka az emeltyűk végén lévő (d) peczek fö é ér, akkor a peczek az (e) rúgó által fölfelé nyomatik, miáltal (c)-nél kontaktus létesül. A (c) pontok mind az (f) battéria egyik sarkával vannak összekötve. A (b) kontaktusdarabok közzé a kiegyenlített (wl, w2 . ..) ellenállások vannak beiktatva. Ezen ellenállások közül a legkülső, a földhöz van kapcsolva. Ha már most az emeltyűk egyike kontaktust létesít, akkor az áramkör az ellenállások egy meghatározott része által záratik, úgy hogy meghatározott intenzitású áram állíttatik elő, mely a kathódsugárnak meghatározott kitérését idézi elő. A 2. ábrán föltüntetett fölfogó készülék az 1. ábrában föltúntetettől a következő elrendezésben tér el: A kathódsugár zéró állású, az .(ml) szabályozó mágnes behatása folytán a fiuoreskáló ernyő alsó részén az (so) helyzetben van; az (m) elektromágnes által a kathódsugár fokozatosan (sl, s2)-be téríttetik. Ezen kitérítések mindegyike egyegy betűt képvisel. Az (s) fénypontok a (q) lencse és az (rl, r2, r3) tükrök által a (t) diafragmán lévő lyukra vetíttetnek, mely mögött a fényérzékeny papírcsík tovamozog. A tükrökön a fényt át nem bocsátó anyagból készített betűk vannak, melyeknek képei azután a papírcsíkon fotografikus módon rogzíttetnek és pedig pillanatnyi képek gyanánt, mivel az áramimpulzusok időtartama igen rövid. A különböző (sl, s2, s3) fénypontoknak azon pontra való vetítésére, a hol a betűk stb. a fényérzékeny papíron rögzítendők, más ismert optikai segédeszközök, pl. prizmák vagy egyes lencsék is alkalmazhatók mindegyik pont számára. Lehetne mindjárt fiuoreskáló betűket is a fényérzékeny papírra vetíteni, mely betűk az (sl) pontokon rendeztetnek el és megvilágításukkor fölvillannak.